MrBeast elárulta, mi történt a testével, amikor 14 napos böjtöt tartott, és azt is elárulta, miért döntött egyáltalán a böjt mellett.
A YouTuber néhány évvel ezelőtt két hétig nem evett és nem ivott semmit vízen kívül, és megosztotta, milyen mellékhatásokat tapasztalt.
A böjtöt megelőzően MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – egy videóban elmagyarázta, hogy eredetileg azt tervezte, 30 napig nem eszik semmit, végül azonban „csak” 14 napig bírta a böjtöt. „A következő 30 napban semmilyen ételt nem eszem” – mondta a videó elején. „Ez a legkeményebb dolog, amit valaha is megtettem a testemmel egész életemben.”
MrBeast kifejtette, hogy egy orvosokból álló csapat vette körül, akik rendszeresen figyelték az életfunkcióit a kísérlete közben. A böjtöt végül azután törte meg, hogy Gordon Ramsay készített neki egy reggeli szendvicset, amit azonban végül nem tudott megenni az úgynevezett visszatáplálási szindróma (refeeding szindróma) miatt. Ez akkor fordulhat elő, ha valaki, aki alultáplált volt, újra táplálkozni kezd. Ha az ételt túl gyorsan vezetik vissza, az súlyos szövődményeket okozhat. Ez azért történik, mert a szervezetünk megváltozik, amikor megvonják tőle a tápanyagokat.
MrBeast azóta megnyílt a böjt alatt tapasztalt mellékhatásokról, és elmondta, hogy körülbelül 10 kilót fogyott.
„14 napig csináltam, csak vizet ittam, és fogytam vagy 10 kilót” – mondta. „Az ötödik vagy hatodik nap után eléggé kimerült vagy, nincs energiád.”
„Csináltam egy dexa szeknnelést a hosszabb böjt előtt, ahol megmérik a zsírt és az izmokat. Körülbelül 2,7 kiló izmot veszítettem, ez elég lehangoló volt… szóval körülbelül 6 kilót veszítettem zsírból” – folytatta, hozzátéve, hogy miután újra enni kezdett, az elvesztett izomtömeg nem jött csak úgy vissza. Azt is elmondta, hogy a böjt alatt is folytatta a munkát, ami nagy kihívás volt.
„Intenzív volt, hogy nem ettem, végig forgattam és dolgoztam” – idézte fel. „Brutális volt felállni és járni, mert nincs energiád.”
„Soha nem volt meg az a szuper tisztánlátás, egyszerűen csak folyton fáradt voltam, túl fáradt voltam ahhoz, hogy tisztábban lássam a dolgokat” – fejtette ki.
Később hozzátette: „Nyilvánvalóan, ahogy a videóban többször is kijelentettem, ne próbáljátok ki ezt otthon, orvosi felügyelet nélkül, ahogy én is tettem.”
„Ugyanakkor a kontextus kedvéért, Crohn-betegségem van (alapvetően a bélrendszeremben folyton gyulladásban van), és szerettem volna egy kis szünetet tartani az ételektől, hogy lássam, ez segít-e csökkenteni a gyulladást, mert a Crohn-betegség szívás. Sokat tanultam arról, hogyan használhatom a böjtöt a gyulladás csökkentésére, és örülök, hogy vállaltam ezt a kihívást” – tette hozzá.