Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A Magyar Televízió idei, augusztus 20-ai ünnepi műsorait – Szent István emlékének méltó felidézése mellett – az összefogás jegyében készítik a köztelevízió munkatársai. Ott lesznek minden fontos eseményen, de tudósítanak azokról a helyszínekről is, ahol az árvíz után az összefogás, az egymásért tenni akarás jegyében telik 2010-ben az államalapító magyar király ünnepe.

Mint minden évben, ebben az esztendőben is Nagy György a felelős szerkesztője a műsornak. Amely, noha lesznek klasszikus, megszokott helyszínek és programok, mégis más lesz, mint az eddigiek voltak.

–         Miben is? – kérdeztem Nagy Györgytől, az MTV régi motorosától.

Abban például, hogy kora reggeltől késő estig az augusztus 20-ai ünnepségek mellett az egész országban az összefogás jegyében telik majd ez a nap. Természetesen hírt adunk minden fontos programról: többek között a zászlófelvonásról, a tisztavatásról, a Szent Jobb körmenetről, az ünnepi szent miséről, a debreceni virágkarneválról, az ópusztaszeri ünnepségről, az arató felvonulásról, a tűzijátékról. Egész napos adásunkban megismerhetik nézőink az ünnepi dal szerzőjét, a szabadkai születésű, Grammy-díjas Lévay Szilvesztert, aki elmondja majd, hogyan született az Összefogás Dala, amelyet olyan népszerű előadók énekelnek, mint Bebe, Bereczki Zoltán, Caramel, Csézy, Csik János, Csipa, Dolhai Attila, Feke Pál, Fekete Attila, Rúzsa Magdi, Szinetár Dóra, Szomor György, Szvorák Kati, Tóth Gabi, Varga Miklós.

–         A dalt az árvíz utáni megrendítő összefogás ihlette, a szerző az árvízkárosultaknak ajánlotta fel. Ez az ő himnuszuk. Hogy lelkileg is érezzék, velük van az egész ország, s mindazok, akik a video-klip forgatásához hozzájárultak.

Nemcsak érez. Tesz is. Hatalmas adománygyűjtéssel. Egész nap láthatják nézőink a képernyő alján az adományvonalat, amelyre pénzt küldhetnek, s amelyet a segélyszervezetek osztanak szét a rászorultak között; a Magyar Televízió pedig a dal népszerűsítéséhez médiapartnerként csatlakozott. És lesz egy másik gyűjtésünk is: az MTV adománytárgyakat gyűjt egy olyan ináncsi óvodának, ahol nem az árvíz, hanem az annak következtében felszivárgó talajvíz miatt rogyadoznak a házak, köztük ez a több mint 100 éves, vályogfalú, életveszélyessé nyilvánított óvoda is. A hatalmas bajban rájuk kicsit kevesebb figyelem jutott, de óriási szükség van nézőink segítségére. A nagyobb felajánlók rakományaikkal már 19-én elindulhatnak Ináncsra. Mi, a Magyar Televízió szintén 19-én várjuk az adományokat az intézmény gyártóbázisa, a Kunigunda útja 64. szám előtt, 20-án pedig két helyszínen, Óbudán és a Szabadság téren. Az ország különböző részeiből több százezren jönnek ilyenkor Budapestre a Szent Jobb körmenetre, vagy a tűzijátékot megnézni. Azt kérjük tőlük: hozzanak magukkal valamit, amit szívesen odaadnának egy borsodi kisóvodásnak! Nem használt ruhákat, megunt játékokat várunk, hiszen ilyesmit senki nem ajándékozna a saját gyerekének sem. Olyasmit hozzanak, amit ők maguk is oda tennének mondjuk, a családi karácsonyfa alá. A Szabadság tér közel van a tűzijáték helyszínéhez, a Duna-parthoz és a Szent István Bazilikához is, út közben könnyen megtalálnak bennünket. Kérjük, ne jöjjenek üres kézzel ünnepelni…

–         És mit várunk?

Cégektől és magánszemélyektől berendezési tárgyakat, kis asztalt, kis széket, polcokat, DVD-lejátszót, diavetítőt, törölközőt, mesekönyveket, játékokat, színes krétát, szőnyeget, tisztítószereket és energiatakarékos égőket, a kertbe padokat, virágokat, bokrokat – és bármi mást, amiről úgy gondolják, jól jönne egy hátrányos helyzetű borsodi kisközség óvodájában.

–         Mit szeretnél, hogyan zárjuk ezt a napot?

Valamennyi MTV-s munkatárs, a műsorvezető Jegyes-Tóth Kriszta, Süveges Gergő, s mindazok, akik ezen a napon velünk dolgoznak, boldogok lennénk, ha estére az óvoda üres szobái telis tele lennének. Mert akkor úgy zártuk a napot, hogy a Magyar Televízió a maga lehetőségeivel örömet szerzett egy csapatnyi gyerkőcnek. Meg abban is bízom, hogy a rengeteg adományból jut a környék többi hátrányos helyzetű faluja gyermekintézményeinek is. És még valami: talán sokaknak hihetetlen, de tudom, ezzel az „akcióval” azoknak is széppé varázsoljuk a napját, akik adni szeretnek. Az adományozónak éppen olyan boldogság azt látni, hogy célba jutott, jó helyre ment az ajándéka, mint annak, aki kapja. Így estére lehet, nem csupán az ináncsi óvodások érzik majd, hogy nincsenek egyedül…

– Beszéljünk egy kicsit a pályádról is. Történelem-népművelő szakon végeztél. Hogyan lettél televíziós?

Már televíziós voltam, amikor jelentkeztem az ELTE történelem szakára, levelező tagozatra. 18 évesen, képtechnikusként kerültem az MTV-be, és már az első napon eldöntöttem: itt szeretném leélni az életemet… Mindegy, hogy milyen funkcióban, de TELEVÍZIÓS akarok lenni! Így aztán voltam képvágó, rendezőasszisztens, kameraman, rendeztem a Forma 1-en a boksz-utca közvetítő-kocsijában, írtam vetélkedőkérdéseket és reklámokat, szerkesztettem dokumentumfilmeket, rendeztem komolyzenei közvetítést és videoklipet, és vezettem az Ablakot, a Reggelt, a HOL-MI?-t, a Nagy Vitát, kommentálom az ünnepi élő adásokat, felelős szerkesztője vagyok a Főtérnek, a Hogy volt?!-nak és a Magyarország történetének…

–         Nagyon változatos, amit csinálsz, mégis megkérdezem, mit jelent számodra a televíziózás?

Lehet, hogy a fenti felsorolás után erre már nem is kellene válaszolnom… Mit jelent? Mindent! Hobbit, szerelmet, napi 14 órányi lázat, munkamániát…

Jól tudom, hogy 1986 óta kommentálod az állami ünnepek rendezvényeit és számos más nagyobb tévéközvetítés is fémjelzi a nevedet?

Voltak emlékezetes, nagy „kalandok”, II. János Pál pápa látogatásának közvetítésétől az esztergomi Mária Valéria híd felavatásán át a teljes napfogyatkozásig. Az ilyen monstre munkák mellett kifejezetten kedvelem a meghittebb helyzeteket is. Ezért készítettem például egy portré-interjúsorozatot „Rocklexikon” címmel a „nagy generáció” tizennégy tagjával; vagy nagy büszkeség, hogy megtisztelt egy baráti beszélgetéssel halála előtt három hónappal Bessenyei Ferenc, és a vele készített interjúmért kaptam a nyolcadik televíziós nívódíjamat….

– Szoktál adakozni?

Mindig csak konkrét helyzetben, konkrét célokra, konkrét embereknek. Nem nagyon szeretem az általam láthatatlan célra, láthatatlan helyen, ellenőrizhetetlenül zajló gyűjtéseket. Ez annyira személytelen, hogy éppen az adományozás lényege hiányzik belőle. Az ilyesmiről úgy érzem, mintha valami külön adó lenne… Viszont a rendszeres gyalogútjaimon megvannak azok a tipikus nagyvárosi figurák: a gitározó hölgy, a világtalan szájharmonikás fiú, akik nem egyszerűen a néhány forintot várják és kapják tőlem rendszeresen, hanem hogy megálljak velük beszélgetni. Tudom, melyikük él egyedül, melyikük lakik a munkanélküli lányával, aki röstelli, hogy a mamája koldul – bocsánat: ők nem nevezik ezt koldulásnak, hanem azt mondják: megyek zenélni. És ezt az önérzetet nagyon tisztelem, mert a hozzánk, a fizetésünkből megélni tudó emberek társadalmához való utolsó kapcsolatot jelenti számukra az, hogy ők: dolgoznak! Ugyanúgy, mint az a néni, aki a kerti virágait szokta ősszel elhozni a Váci utcai aluljáróba. És ezt az önérzetet szeretem én díjazni. De nem is, ez nem adakozás, hanem éppen hogy: vásárlás. És ez nekik nagyon fontos. Nem adakozó vagyok, hanem vásárló – és ők nem koldusok, hanem őstermelők, vagy zenészek…

–         Miért tartod fontosnak a karitatív tevékenységet?

Furcsamód – a fentiekből is következőleg – nem elsősorban azok miatt a tárgyak vagy pénzösszegek miatt, amelyekre persze nagy szüksége van annak, aki megkapja; hanem azért, hogy azt érezze, aki kap valamit, hogy nincs egyedül. Adakozás az is, ha leülsz beszélgetni a magányos szomszéd nénivel, és hozol neki egy liter tejet a közértből. Adott esetben ez sokkal fontosabb „karitatív tevékenység” az ő számára, mintha egyszerűen hozzájárulnál a villanyszámlájához. És ez a fajta adakozás azt is építi, aki ad. Az adakozás: nemesít. Épp ezért a karitatív tevékenységet elsősorban az ország, a társadalom lelki karbantartásaként tartom fontosnak. Aki ad, az kihúzza magát, felemelt fejjel jár. De ne felejtsék el, hogy az adakozás olyan lelki kapcsolatot teremt, amitől nem lehet megszabadulni! A gitározó hölgy iránt én most már örökre felelősséget érzek. Ha egy nap nem ül ott a Vörösmarty téren, aggódni kezdek, hogy nem beteg-e? És ezért mondom azt, hogy nem csak az érzi úgy, hogy nincs egyedül, aki valamit kap valakitől, hanem aki ad, az is tudja, hogy valahol valaki gondol rá…


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!