Mint kiderült, Nagy Zsolt Leo párja álnéven sértegette a Farm VIP szereplőit, illetve műsorvezetőit, durva, személyeskedő megjegyzésekkel illetve őket. A Való Világ egykori sztárja most egy Instagram bejegyzésben elnézést kért a párja nevében.
„Szeretném ezúton elismerni és egyben bocsánatot kérni Demcsák Zsuzsától, Horváth Grétától, Auréliótól, Dávid Petrától, Kapi Leventétől, Pumped Gabótól és a Tv2-től azért, mert a közelmúltban több olyan komment is megjelent a Farm VIP 5. epizódjával kapcsolatban a Facebookon, valamint a Farm VIP 5 tartalommal kapcsolatos csoportban is, amelyek álprofilokról érkeztek, és amelyekkel méltatlan módon sértettünk meg több szereplőt, valamint a műsorvezetőt is!” – írta a közösségi oldalon.
„Személy szerint vállalom a felelősséget azért, hogy a párom – bár az én tudtomon kívül – ilyen formában nyilvánult meg a csoportban Kiss Lilla név alatt. Ezek a megnyilvánulások bántóak, tiszteletlenek és megalázóak voltak, valamint valótlanok.
Külön szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik nőként különösen súlyos és megalázó, személyes támadások célpontjai lettek. Ezt semmilyen körülmény nem indokolja, és nagyon sajnálom, hogy ilyesmi megtörténhetett. A jövőben mindent megteszek azért, hogy ilyen ne fordulhasson elő újra, és őszintén remélem, hogy az érintettek el tudják fogadni a bocsánatkérésemet” – zárta a bejegyzést Nagy Zsolt Leo, aki egyébként ritkán beszél a párkapcsolatáról, annak ellenére, hogy már 15 éve vannak együtt. Mint mondja, ennek az az oka, hogy a párja nem szeret szerepelni.