A Megasztár fináléjára tartogatta első önálló szerzeményének premierjét a döntős versenyző, Orbán Rudolf. A fiatalember Kereszthuzat című dalát a közönség üdvrivalgással fogadta: az igazán bulizós, pörgős felvétel minden bizonnyal ott dübörög majd a szilveszteri partikon!
A dalt Papp Szabi, a Megasztár mentora és DZSINDZSER szerezte, és már egy videoklip is elérhető hozzá a Campusonic Music YouTube-csatornáján. Ami pedig a visszajelzéseket illeti, „ez rohadt jó! Egy kicsit Caramelre emlékeztet ez a szám. Gratulálok, Rudi! És a Megasztárban végigvitt utadhoz is! Nagyon jó hangod van! Sok sikert a zenei karrieredhez!” – kommentálta az egyik rajongó.
„Nagyon jó zene! EZ SLÁGER MÁR MOST!!!! GRATULÁLOK!” – véleményezett egy másik. Míg egy harmadik így vélekedett: „Hatalmas lett, köszi Rudi 🙂 Meg kell köszönni a Maricsnak is, hogy nem hagyott a földön és Papp Szabinak is a segítségért 🙂 Gratulálunk”.
A 2024-es Megasztárt egyébként Gudics Máté nyerte, és Rudi a második lett. Ettől függetlenül a fiatalember, akit a közönségszavazatok juttattak vissza a tehetségkutatóba, győztesnek érzi magát.
Nagy kedvencével, Molnár Ferenc Caramellel énekelhetett a színpadon – számára ez felért a főnyereménnyel. Az utóbbi hetekben felgyülemlő stressz és a döntő izgalma viszont annyira kiütötte őt, hogy a verseny eredményhirdetése után összeesett és elájult.
Szerencsére nem volt komoly baja, mint kiderült, elhanyagolta az étkezéseket, ez okozhatta a rosszullétét. De azonnali orvosi ellátásban részesült, és röviddel az incidens után már jobban is érezte magát.