KezdőlapBulvárPapp Máté Bence megtörte a csendet: a Fricska feloszlása óta már nem...

Papp Máté Bence megtörte a csendet: a Fricska feloszlása óta már nem beszél testvérével

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Papp Máté Bence és bátyja, Gergő mindketten a Fricska táncegyüttes alapító tagja közt voltak, tavaly decemberben azonban 15 év után bejelentették a formáció feloszlását. A hírt Papp Gergő osztotta meg a közösségi médiában, ahol az írta, testvérével külön utakon folytatják.

„Az öcsémmel, Mátéval úgy döntöttünk, hogy mást szeretnénk csinálni, ezért külön utakon folytatjuk a jövőben. Szerintem neki is jobb lesz így és nekem is!”  – írta akkor Gergő. Bár tehetséges táncosnak nevezte az öccsét, és sok sikert kívánt neki a jövőben, nem volt titok, hogy a testvérek közötti viszály vezetett a szétváláshoz.

Tóth Gabi párja most őszintén beszélt a konfliktusról a Storynak, és elmondta, hogy az nagyon megviselte.

„Főleg eleinte, amikor például megláttam, hogy az összes közös videónkat leszedte, és a közösségi médiában bezárta az oldalunkat, amiben rengeteg munkám volt benne. Bevallom, összetörtem. Úgy éreztem, kitörölt valamit, amit együtt építettünk fel.

De megráztam magam, hosszú hónapok önvizsgálata után rájöttem, érezhette úgy, hogy ehhez joga van. Még akkor is, ha ez nekem borzasztóan fájt” – mondta.

Tóth Gabi és Papp Bence Máté
Fotó: Tóth Gabi/Instagram

Papp Máté Bence azt is elmondta, hogy azért vállalta az interjút, mert szeretett volna segíteni másoknak, akik esetleg hasonló helyzetbe kerülnek.



„Nem szabad hátrafele nézni és keseregni. Minden kudarc egy lehetőség, egy jó dolog, csak át kell keretezni. Valójában rámutat a hiányosságokra, hibákra, amelyekből tanulni kell” – mondta.

A két testvér egyáltalán nem beszél egymással, és ezt a szüleik is elfogadták, ők pedig próbálják nem az egész családot terhelni ezzel.

Azt mondják, mindkettőnknek megvan a saját érési folyamatunk, és egyszer úgyis minden megoldódik. Mindketten ott vagyunk a családi rendezvényeken. Nyilván nem beszélünk, és nem keressük egymás társaságát, de a tiszteletet megadjuk a szüleinknek.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet