Peter Šrámek egyáltalán nem örült, amikor megtudta, hogy nőként kell színpadra állnia a Sztárban sztár All Stars színpadán, de végül brilliánsat alakított.
Kiváló énekes, mindenki elismeri tehetségét, és most már biztos, hogy ha kell, nőként is megállja a helyét a színpadon. Peter Šrámekről van szó, aki a Sztárban sztár All Starsban Miley Cyrusként alakított parádésan, miközben előadta a Flowers című dalt.
Peter az énekesnő Grammy-díjátadon előadott produkcióját adta elő, és pár az elején picit modoros volt, a produkció közepére sikerült teljesen elengednie magát és átalakult a szerepére. Bár nem volt az est tökéletes produkciója, egyértelmű, hogy az egyik legjobb és legszórakoztatóbb volt.
„A közepétől elkezdted élvezni és nagyon érdekes volt, lelágyultak a mozdulataid, az első még karcós volt, de ahogy elkezdted átadni magad megszületett itt egy nő” – dicsérte meg Stohl András a produkciót.
„Nekem elképesztő voltál” – fűzte hozzá Lékai-Kiss Ramóna. „Kell, hogy egy előadóművészben legyen férfi és női energia és azt ki tudja tenni a színpadra, ettől nem lehet félni, ezt meg kell mutatni. Neked ez megvolt”.
„Sosem gondoltam arra, hogy úgy nézek majd Šrámekre, hogy azon fogok gondolkozni, hogy ez is szülne nekem egy ilyen két szép gyereket?” – viccelődött Hajós András a produkció után.
„Nagyon kell ez pont ide a Sztárban sztárba, hogy valaki merjen merész lenni” – mondta Liptai Claudia, majd 10 pontot adott az énekesnek.
Stohl András 10, Lékai-Kiss Ramóna 10, míg Hajós András 9 ponttal jutalmazta Peter produkcióját.
Nektek hogy tetszett Peter Šrámek produkciója?