KezdőlapBulvár"Lidérces volt" - Stohl András percegik zokogott, miután Puskás Peti elénekelte Kaszás...

„Lidérces volt” – Stohl András percegik zokogott, miután Puskás Peti elénekelte Kaszás Attilaként a Fényév távolság című dalt

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Puskás Peti csodát művelt a színpadon Kaszás Attila szerepében, a Padlás című musicalből adta elő a Fényév távolságot.

Puskás Peti hétről hétre fergeteges produkciókat visz a színpadra, ezen a héten a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attilát alakította, aki a szakma egyik nagy alakja volt.

A 47 éves Kaszás Attila 2007-ben bekövetkezett halála még mindig fájdalmas emlék, hiszen akkoriban aktív pályafutásának csúcsán állt. Attila hirtelen esett össze egy előadás előtt; bár a mentők sikeresen újraélesztették, sajnos négy nappal később elhunyt. Stohl András végignézte a színész halálát, éppen ezért is érintette mélyen a produkció.

„Sok minden történt egyszerre a színpadon. Megidéztünk egy fantasztikus, legendás művészt, és egy fantasztikus sikerdarabot, és közben néztük azt, hogy hasonlít, nem hasonlít… Én bevallom, hogy hallgatás közben nem úgy szól ez, ahogy Kaszás Attiláról, ahogy verseny közben utánzunk, ez lehet, hogy egy belső csatlakozásról szól” – mondta Hajós András.

„Először éreztem nálad azt, hogy a színészi eszközökkel megpróbálod megformálni az adott előadót, jelen esetben Kaszás Attilát, valószínűleg az ő tisztelgésének is szól ez” – mondta Lékai-Kiss Ramóna. „Ennek a dalnak a mondanivalója kórtalan és ezt te át tudtad adni”.

„Vannak emberek, akim meghalnak, de sosem halnak meg” – mondta Liptai Claudia Kaszás Attilára emlékezve. „Valami olyan dolgot tudsz megmutatni magadból ebben a műsorban, amit eddig seholsem”.



„Mi együtt öltöztünk az Attilával, mellettem halt meg” – kezdte Stohl András. „Most nem értek egyet a Ramónával, akik a vígszínházba most látott, de nem tudom hogy mennyire jött át, de ilyen távolságban mennyire jött át, de lidérces volt. Olyan volt, mintha ő lenne itt”.

Puskás Peti produkciójával bezsebelte a maximális pontszámot, a 40 pontot.

Nektek hogy tetszett Puskás Peti produkciója?

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet