Horányi Juli vasárnap nagyon kiakadt és lopással vádolta meg Rúzsa Magdit. Az énekesnő szerint Rúzsa Magdi az Elmegyek című klipjében egy az egyben ellopta a február 14-én megjelent Sebzetten című dalának videóklipjét.
Rúzsa Magdi legújabb videóklipje április 14-én jelent meg, Horányi Juli pedig azzal vádolta a Megasztár egykori győztesét, hogy ellopta Sebzetten című dalára forgatott klipjének ötletét. Az X-Faktor felfedezettje szerint a snittek, a helyszín és a tematika is azonos.
„Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy véletlen az, hogy Magyarországon, ebben a pici zeneiparban két hónap különbséggel két ugyan olyan klip készüljön, ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan snittekkel, a bőrkesztyűvel, amivel vezet (szerk. megj. Rúzsa Magdi a klipjében), az autóval, a lángokkal, stb.” – mondta Horányi Juli TikTok-videójában.
Sokat nem kellett várni Rúzsa Magdi válaszára, aki közösségi oldalán válaszolt a vádakra.
„Kedves Juli! Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodért, az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klippünkben 3 dolog azonos” – kezdte válaszát Rúzsa Magdi.
„A tiédben is van autó, meg visszapillantó ( kb. 4 milliárd klipben van), no meg van benne láng (teljesen más megközelítésből) és sajnálatos módon valóban azonos a ház. (Mentségemre, azt sem tudtam, hogy jelent meg dalod, és mostanában nem a youtube előtt töltöm az időm)” – folytatta az énekesnő, akinek hármasikrei idén töltötték be az első évüket.
„Persze egy pici országban sokszor megtörténhet, hogy azonos helyeken forgatnak. Mindenesetre igyekszem higgadtan és a Krisztusi példát követve lereagálni a dolgot”.
„‘Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel’. Éppen ezért: Kedves követőim, ha van pár percetek, légyszi kattintsatok rá Juli videójára is, hisz ezek után egészen biztos vagyok abban , hogy nagyon fontos a szívének ez a dala, biztosan sok munkát fektetett bele” – zárta sorait az énekesnő.