KezdőlapBulvárSallai Nóra azt mondja, soha nem fogja tudni feldolgozni kisfia elvesztését

Sallai Nóra azt mondja, soha nem fogja tudni feldolgozni kisfia elvesztését

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Sallai Nóra tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben, amiben elveszítette ötéves kisfiát, Bendét, ő maga pedig sokáig válságos állapotban volt.

A színésznőt hetekig tartották mesterséges kómában az orvosok, állapota sokáig kritikus volt, és véradásra is szüksége volt. Kisfia elvesztéséről a férjétől és az édesanyjától értesült, már a rehabilitáció közben. Ő maga nem emlékszik a baleset napjára.

Bár fizikailag már sokkal jobban van, még hosszú út áll előtte. Sallai Nóra nemrég a Tények Plusznak nyilatkozott írásban jelenlegi állapotáról.

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát” – nyilatkozta, majd így folytatta:

„Javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.

Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet