Influenszerek indították a Sztárbox első meccsét az RTL-en szombat este, Papp Dorci és Schóbert Lara csaptak össze a ringben. A két lány elképesztő kitartással, elszántsággal és erővel vetette bele magát a küzdelembe, mely során a nézők valóságos adok-kapok csatát láthattak.
Pap Dorci edzőjének, Benjinek szeretett volna bizonyítani a legjobban a Sztárboxban, míg Schóbert Lara, aki idő közben aerobik edzővé cseperedett, le akarja küzdeni a családja által felépített hírnevet, egyedül szeretne bizonyítani.
A mérkőzés már az első pillanatoktól kezdve rendkívüli feszültséget tartogatott. Pap Dorci a várakozásoknak megfelelően agresszívan kezdett, és Lara sebezhetőségét kihasználva pár jól irányzott ütést be is vitt. Lara azonban nem hagyta magát, a menet végére komoly nyomás alá helyezte Dorcit, és gyors támadásokkal megfordította a helyzetet.
A második menet egyértelműen Pap Dorci dominanciáját hozta. Szinte megállíthatatlanul tört előre, mint egy tank, folyamatosan próbálta felőrölni Schóbert Larát. Lara azonban kitartóan állta a sarat, és bár kevesebb ütést vitt be, minden találata pontosan célba talált.
A harmadik menetben Lara lépett előre, és kemény, könyörtelen támadásokkal ostromolta Dorcit. Pap Dorci kezdett kicsit elfáradni, de nem adta fel, és mindketten egymásnak feszülve folytatták a csatát. Ebben a menetben mindkét lány alaposan megdolgoztatta ellenfelét, a ringben tombolt a feszültség.
A negyedik, egyben utolsó menet során Schóbert Lara átvette az irányítást. Dorci kezdett kimerülni, és Lara egyre magabiztosabban uralta a szorítót. Az eddigi női mérkőzések során még nem láthattunk ilyen intenzitású harcot. A végén egy erős Schóbert-ütés zárta le a küzdelmet, amely eldöntötte a mérkőzés sorsát.
A mérkőzés végén Schóbert Lara keze lendült a magasba, ő lett az este győztese. Pap Dorci minden dicséretet megérdemel, hiszen hatalmas küzdelmet vívott, de Lara ma este jobbnak bizonyult.
„Én nem tudom, hogy mit mondjak. Én annyiera, de annyira hálás vagyok Dobrádi Zsolnak, hogy én azt el nem tudom mondani. Olyan mély gödörből hoztak ki, hogy azt el nem tudom mondani, sírva is elmentem” – mondta Schóbert Lara.
Nézd vissza Schóbert Lara és Pap Dorci meccsét!