KezdőlapBulvárGryllus Dorka kemény döntés elé állította Simon Kornélt: közölte, hogy el akar...

Gryllus Dorka kemény döntés elé állította Simon Kornélt: közölte, hogy el akar válni

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Simon Kornél nemrég az ATV Húzós podcast című műsorának vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy került válságba a házassága alkohol és drogproblémái miatt. Elmondta, hogy Gryllus Dorka egy ponton kijelentette, hogy válni akar, és végül ez volt az a lökés, aminek hatására képes volt változtatni, és mostanra már 4 vagy 5 éve nem nyúlt alkoholhoz vagy más szerekhez.

„Egy ponton túl ez a szenvedélybetegség olyannyira elhatalmasodott, hogy azt éreztem, már nem én kezelem ezt a helyzetet, hanem a helyzet után loholok én, az kezel engem” – ismerte el a színész, hozzátéve, hogy komoly mélypontokat élt át, és a házassága is majdnem véget ért emiatt.

Simon Kornél azt is elismerte, hogy a függőség olyan érzést adott neki, mintha bármire képes lenne, de természetesen ennek megvolt az ára. „Nyilvánvalóvá vált, hogy ez így folytathatatlan” – mondta.

Miután többször is ígéretet tett arra, hogy véget vet ennek az életmódnak, végül mégsem sikerült betartania, Gryllus Dorka nehéz döntést hozott: közölte vele, hogy nem nézi végig, ahogy tönkreteszi a saját és a fiuk életét, és felszólította, hogy költözzön el. Ez végül fordulópontnak bizonyult, mivel úgy érezte, ha a családját elveszítené, abba biztosan belehalna.

„Én a pokolban voltam, onnan jöttem vissza, az biztos… És a pokol az a teljes szeretetnélküliség” – mondta a színész, hangsúlyozva, hogy akkor úgy érezte, sem adni, sem kapni nem tudott szeretetet.

Ekkor döntött úgy, hogy segítséget kér, Gryllus Dorka pedig megadta neki „az utolsó utáni esélyt”, amit ezúttal nagyon komolyan is vett.



„Ezt nyilvánvalóan éreztem, hogy ez most tényleg az utolsó utáni, tehát ha ezt a szalmaszálat nem fogom meg, akkor elvisz az ár” – vallotta be a színész, hozzátéve, hogy a felesége kitartott mellette, sőt, ő szerzett neki pszichiátert. A pszichoterápia mellett segítő közösségekbe is járt, ami szintén sokat segített.

Simon Kornél már 4-5 éve tisztának vallja magát, de tisztában van vele, hogy ez folyamatos munkát igényel.

„Mi vagyunk a saját magunk rabtartói, a saját korlátainkat kell legyőzni” – mondta. Azt is elmondta, hogy a karrierjére nem volt akkora hatással a függősége, a magánélete azonban majdnem ráment, de szerencsére még sikerült megmentenie a házasságát, sőt, később egy második gyerekük is született a feleségével, bár ehhez még el kellett telnie egy kis időnek.

„Kis idő elteltével Somika, a nagyobbik fiam születése után szerettünk volna testvérkét, de ez nyolc és fél évig nem jött össze. Csak amikor már ő is elhihette, hogy ez egy megbízható férfi, amikor visszaépült a bizalom, azt hiszem.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet