Singh Viki nemrég a story.hu-nak adott interjút, amiben arról vallott, hogy jelenleg elég nehéz időszakon megy keresztül, de azért megnyugtatta a rajongóit, hogy nem kell érte aggódniuk.
Singh Viki őszintén elismerte, hogy nincs a legjobban, és ez már egy ideje így van.
„Nagyjából két éve… És maradjunk annyiban, sok minden miatt van így. Egyrészről túlvállaltam magam, feszített próbák, előadások, koncertek. Közben vettem egyedül egy házat az isten háta mögött, amit teljes egészében nekem kellett felújítanom. És ugyan ezek mind-mind szuper dolgok, hálával tartozom értük, de ha az ember egy kicsit mögé néz, máris látja az árnyoldalait. Például, hogy mi, énekesek napról napra élünk. Addig ütjük a vasat, amíg lehet” – mondta.
Az énekesnő az év végét végigdolgozta, most azonban végre van egy kis ideje a pihenésre, de úgy érzi, ez sem tölti el igazi örömmel.
„Ezért is van az, hogy bár most a január tök üres, végre lenne időm pihenni, kikapcsolódni, nem tudok, mert azon aggódom, mi lesz a következő feladatom, munkám. Nézegetem a kollégáim közösségi oldalát, vajon ők is otthon ülnek-e, vagy csak én nem kellek. Ez butaság, pontosan tudom! Minden év elején ez van, ez a szakma velejárója. Mégis rám tör a pánik. Szorongok emiatt. Tehát egyik végletből a másikba estem. Az sem jó, ha nincs szabadidőm, és az sem, ha túl sok jut belőle.”
Tavaly nyáron végre megvalósult egy álma, amikor beköltözhetett első saját otthonába, egy kertes házba, amire mindig is vágyott, és amiről akkor boldogan számolt be az Instagramon, akárcsak arról, hogy örökbe fogadott egy golden retrievert, most azonban beismerte, hogy mégsem felhőtlen az öröme.
„Lett egy sajátom, korábban mégsem arról álmodoztam, hogy közel negyvenévesen egyedül élek majd” – mondja az énekesnő, hozzátéve, hogy próbál ismerkedni, de megtanult egészséges határokat húzni, így ha olyan férfival akad dolga, akiről úgy érzi, nem tudja megadni neki azt, amit megérdemel, most már azonnal továbbáll, és nem vesztegeti az idejét.
„Ha valamire büszke vagyok, az az, hogy már nem elégszem meg akárkivel, nem engedem, hogy rosszul bánjanak velem. Ha valaki nem elég tisztelettudó, nem egy úriember, akkor sarkon fordulok. Mindenáron nem akarok magam mellé egy társat.”
Annak, hogy vidékre költözött szintén megvannak az előnyei és a hátrányai egyaránt. Bár nem bánta meg a döntését, így többet van egyedül, hiszen nem tud bármikor összefutni a barátaival egy kávéra, és alaposabban meg kell terveznie a programjait.
Bár nem érzi magát a legjobb formában, azért még nem arról van szó, hogy feladta volna, sőt, igyekszik jobban odafigyelni magára.
„Eljárok edzeni, figyelek arra, mit mikor eszem, ellentétben a decemberi időszakkal, amikor chipsen és csokin éltem. Önfejlesztő könyveket olvasok, és próbálom összekapni magam. Tényleg igyekszem! De megleszek, ez nem kérdés, szóval senki se aggódjon értem” – mondta.