Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Szabó Győző és felesége megmutatták három hónapos kisfiúkat.

Három hónapos Szabó Győző és Rezes Judit második gyereke, Gazsi. A sztárpár most a nagyközönségnek is megmutatta a picit, és interjút is adott a Story-nak.

„Még csak az első hónapokban járunk, de a szépségek mellett már látom az anyaság buktatóit is” – mesélte a magazinnak Rezes Judit.

A pár első közös gyereke, Misi már 8 és fél éves. A pár azt is elárulta, kapcsolatuk szorosabbra fűződött, mióta megszületett második kisfiúk, de azért vannak nehézségeik.

„Bevallom, szoknom kell az új helyzetet. Egyelőre meglehetősen hullámzó a kedélyállapotom, a bezártság és a fáradtság miatt sokszor érzem magam nehéz helyzetben. Győző sohasem tudhatja, milyen állapotban talál, amikor hazaér, és milyen megoldandó feladatok várnak rá. Ez mindennap kihívás számára. Nem könnyű úgy helytállni, hogy Gazsi már fáradt, és én is fáradok, miközben Misivel is gyakorolni kell a leckét, viszont a pici már sír, hogy éhes…” – mondta az édesanya, aki elárulta, nagyobbik fiának is szoknia kell az új helyzetet.

Szabó Győző és párja, Rezes Judit először a ma megjelent Story-ban mutatják meg három hónapos kisfiukat, Gazsit. A…

Posted by Story on Wednesday, June 12, 2019


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!