Szombat este tartották a The Voice fináléját, amelyet a 18 éves erdélyi lány, Szakács Erika nyerte, valamint az ezzel járó 36 milliós főnyereményt.
Három versenyző került a The Voice döntőjébe: Kovács Harmat, Szakács Erika és Kovács Aliz. Az est folyamán mindhárom hány bebizonyította, hogy ott van a helye a döntőben, ám csak egy vihette haza a főnyereményt, és természetesen a győztes címet.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Miután Manuel versenyzője, Kovács Harmat kiesett a finálé előtt, Miklósa Erika két versenyzője között dőlt el a nyertes kiléte. A nézők szavazatai alapján pedig az erdélyi származású Szakács Erika lett a The Voice győztese!
Erika a győzelem után szóhoz sem jutott, sírva vette át a neki járó trófeát. A 36 millió forintos főnyeremény mellé jövőre felléphet a Sziget-en is.
„Fel sem fogom, nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek” – mondta Szakács Erika miután megnyerte a The Voice 2023-as adását!
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Nézd vissza Szakács Erika közös produkcióját Miklósa Erikával!
Fotó: RTL