Voksán Virág és Niki Belucci voltak az RTL Reggeli adásának vendégei, a műsorvezetők a gyereknevelésről beszéltek a két hírességgel. Míg a lemezlovas a szigorúbb nevelésben hisz, addig Niki Belucci engedékenyebb. Ám a beszélgetés nem emiatt lett figyelemfelkeltő, hanem egy néző miatt.
Az adásba betelefonáló idősebb nő számon kérte az RTL-t, amiért a két celebbet hívták meg vendégnek. Az Erzsébet nevű néző szerint más vendégeket kellett volna hívni egy gyereknevelésről szóló műsorba, akik jobban értenek a témához.
„Az lenne a kérdésem, hogy miért ilyen fiatal hölgyeket kérdeznek meg a gyereknevelésről, mert én 70 éves leszek lassan. Miért nem olyat, mint Bodrogi Gyula, vagy Halász Jutka, vagy satöbbi. Akik már megérték ezt a gyereknevelést, és nem a kirakatban élnek, és nem a mű dolgok a legfontosabbak az életükben, és nem olyan nagyon gazdagok, hanem élik a mindennapok dolgos életét, mert nem lehet összehasonlítani a kettőt” – mondta a néző, ám itt még nem állt meg.
„Akinek az a legnagyobb gondja, hogy Hawaii-ra menjen nyaralni, az is másként neveli a gyereket, vagy az, aki minden nap dolgozik, és például nincs segítsége egy egyedülálló anyának, aki a hat-nyolc éves gyerekét egyedül neveli, és nem kap munkát. Így nem lehet gyereknevelésről általánosságban beszélgetni” – fűzte még hozzá.
A Reggeli műsorvezetője, Peller Mariann elmondta, azért hívták meg a stúdióba a két vendéget, mert arra voltak kíváncsiak, hogy ki milyen elv szerint neveli a gyerekét. Vokság Virág hozzátette, hogy ők is éjjel-nappal dolgoznak.
„Mi konkrétan benne vagyunk a gyereknevelésben, és ezen van a hangsúly, nem azon, hogy hatvan évvel ezelőtt mit csinált” – tette hozzá Vokság Virág, aki szerint náluk hitelesebb ember nincs a témában, nem aki régen nevelt gyereket.
A lemezlovas hozzátette, nem is tudja, honnan veszi bárki, hogy neki nincs munkája és van segítsége.
„Nekünk semmi segítségünk nincs” – fűzte hozzá Niki Belucci.
Az ominózus beszélgetés 07:07-perctől indul!
Fotó: RTL