Szántó Dávid, a DIGI Sport műsorvezetője sikeresen lefutotta az október 2-án megrendezett 26. Spar Budapest Nemzetközi Maratont.
A sportriporter három hónappal ezelőtt egy fogadalom miatt vállalkozott arra, hogy még idén lefutja a 42,195 km-t. Az edzéseket június közepén kezdte meg négy amatőr futó és két profi edző, Baranyai Judit, magyar bajnok triatlonista és EB bronzérmes senior bajnok, valamint Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárának segítségével.
A felkészülésről egy Magyarországon egyedülálló sport reality készült, mely 2011. június 20-án debütált a DIGI Sport műsorán. A „Dávid futása – A maratoni csata” 16 héten keresztül mutatta be a felkészülés minden mozzanatát, a különféle orvosi vizsgálatoktól kezdve a helyes táplálkozáson és felszerelésen át egészen a különböző erőnléti- és futóedzésekig. A csapat munkájában egy sportpszichológus és számos elismert hazai sportoló is részt vett, mint például Kocsis Árpád, a Budapest Maraton főszervezője és a BSI tapasztalt futói. Az erőnléti edzéseken két olimpiai bronzérmes kenus, Zala György és Kozmann György tapasztalatára is számíthattak a szereplők. Kitartásból és a sport iránti elhivatottságból Bók László kerekesszékes futó mutatott példát.
A műsor hasznos tanácsokkal látta el azokat a tévénézőket is, akik hasonló megmérettetést terveztek, a sport reality közösségformáló erejének köszönhetően a műsor facebook oldalán is közel 700-an csatlakoztak a futást népszerűsítő megmozduláshoz.
A sportriporter és csapata szinte nulláról kezdte az edzéseket, de 600 lefutott kilométer, több sérülés és megpróbáltatás után legvégül szinte mindenki teljesíteni tudta a kitűzött célt.
„Voltak nehéz pillanatok a felkészülés és a maraton futása során is, de megcsináltam! Az egésznek az a tanulsága számomra, illetve azt szerettem volna bebizonyítani, hogy az emberi akaraterő csodákra képes. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó 10 km-en a szíven és az akaraterőm vitt be a célba.” – így nyilatkozott Szántó Dávid, miután lefutotta a maratoni távot.
A „Dávid futása – A maratoni csata” utolsó részét ma este megtekinthetik a DIGI Sporton, 20:40-től.