Val Kilmer április 1-jén, kedden, 65 éves korában hunyt el, három évvel az utolsó filmje, az új Top Gun megjelenése után, amelyben azért vállalta a szereplést, mert Tom Cruise ragaszkodott ahhoz, hogy nélküle nem készülhet el a film.
Jerry Bruckheimer amerikai filmproducer a 2021-es People magazinnak adott interjújában elárulta, hogy Tom Cruise ragaszkodott ahhoz, hogy Kilmernek szerepelnie kell az új filmben, 36 évvel az eredeti Top Gun megjelenése után.
Az 1986-os kasszasiker folytatásának tervei Cruise nélkül sosem valósultak volna meg, de Kilmer szereplése kérdéses volt, miután két évig küzdött a rákkal, és 2015-ben egy légcsőmetszést követően majdnem teljesen elvesztette a hangját.
Ennek ellenére Cruise ragaszkodott hozzá, hogy „Iceman” nélkül nem készülhet el a film.
„Azt mondta: Val, vissza kell, hogy jöjjön. Muszáj benne lennie a filmben” – idézte fel Bruckheimer, hozzátéve, hogy ezt mindannyian szerették volna, de Cruise nagyon határozottan állította, hogy nem jöhet szóba újabb Top Gun film Kilmer nélkül.
Amikor 2017-ben, két évvel azután, hogy Kilmernél nyelőcsőrákot diagnosztizáltak, hivatalosan is bejelentették a Top Gun: Mavericket, a színész az Instagramon azt írta: „Készen állok, Tom – még mindig megvan a Top Gun-plakett. Még mindig megvannak a mozdulatok! Még mindig megvan, amire szükségem van!”
Bruckheimer, a Top Gun-filmek producere elárulta, hogy a pillanat, amikor a forgatáson újra találkoztak, rendkívül érzelmes volt. Kilmer a Val című, 2021-ben megjelent, az életéről szóló dokumentumfilmben elmesélte, hogy az elmúlt években digitális hangdobozt használt, hogy kommunikálni tudjon másokkal.
A brit Sonatic cég által nemrégiben kifejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló technológia azonban lehetővé tette, hogy a színész más módon nyerje vissza eredeti hangját: az AI újraalkotta azt korábbi szerepeinek felvételei alapján, és még Kilmer is úgy gondolta, hogy a reprodukció majdnem tökéletesre sikerült.
„A lehetőség, hogy egy olyan hangon mondhatom el a történetemet, amelyet hitelesnek és ismerősnek érzek, hihetetlenül különleges ajándék” – mondta akkor Val Kilmer.