Mint kiderült, Törőcsik Daninak van egy lovagias oldala is, melyet csak kivételes alkalmakkor vállal fel. Erről vallott legalábbis a Palikék Világa podcast legújabb epizódjában.
A tetoválóművész őszintén mesélt élete fordulópontjairól, a múltbeli hibáiról és azok következményeiről. Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője a karrierváltásáról is szót ejtett, és azt is elárulta, sok mindent megbánt, de legfőképpen a viselkedését a nőkkel szemben.
Törőcsik Dani bevallotta, „nem éltem jófiúként a húszas éveimet. Azért felismerem a karmát, amikor visszacsap” – fogalmazott. Amikor Hamburgban élt, az egy viszonylag nehéz időszak volt az életében.
És igazából ez ejtette őt gondolkodóba, hogy valamit nagyon rosszul csinálhatott, amiért ezt kapta. Rádöbbent, sokszor cselekedett helytelenül.
„Amikor ez megtörtént, főleg Hamburgban, amikor kiköltöztem egyedül, és éreztem azt, hogy hú de rossz magammal, és elkezdtem megfejteni, miért, akkor sokszor oda jutottam, hogy azért, mert lehet ez nem volt szép, az nem volt szép, azt sem kellett volna megcsinálnom” – ismerte be a hibáit a tetoválóművész, aki vasárnap főlényes győzelmet aratott Szecsei Valter ellen.
Úgy tűnik, a 38 éves fiatalembernek ez komoly lecke volt, aminek hatására olyan tettre vetemedett, amivel sokakat meglepett: bocsánatot kért minden nőtől és úgy általában mindenkitől, akit úgy érezte, megbántott.
„Mindenkitől, akivel azt gondoltam, hogy nem viselkedtem szépen, elnézést kértem. Mindenkitől. A többsége azt mondta, hogy meglepődött, de Úristen, semmi baj, és milyen jólesett neki” – fogalmazott Dániel.
Valóban nem hétköznapi cselekedet manapság bocsánatot kérni, azonban sosem szégyen rendbe hozni a dolgainkat, ha úgy érezzük, tévedtünk.
A teljes beszélgetés a lenti videóban nézhető vissza!