A magyar HBO legújabb saját gyártású dokumentumfilmje a világ egyetlen vak, fekete öves aikido-mestere, Németh Vilmos portréját mutatja be. A Tóth Péter Pál rendezte Fehér kard május 31-én látható az HBO-n.
A legenda szerint élt egy vak szamuráj, Zatoichi, aki a kiszolgáltatottak védelmezésére tette fel az életét. Úgy tartják, a legyőzhetetlen hős valójában harcos kedvű démon, aki évszázadonként újjászületik, hogy segítse a bajba jutottakat. Zatoichi legutóbb Takeshi Kitano 2003-as filmje, A szamuráj miatt vált nemzetközi ikonná. A magyar HBO legújabb saját gyártású dokumentumfilmjében, a Fehér kardban a „magyar Zatoichi”-ként is emlegetett vak aikido-mestert, Németh Vilmost mutatjuk be.
Németh Vilmos, a magyar Zatoichi
A hivatalos nyilvántartás szerint 40.784 súlyos látássérült él ma Magyarországon, ám az összes látássérült száma (beleértve a gyengénlátókat is) ennek közel háromszorosára, mintegy 120 ezer főre tehető. (Forrás: Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége)
Németh Vilmos egy a több mint negyvenezer súlyos látássérült közül. A fiatalember nem született vakon, egy betegség következtében fokozatosan veszítette el látását. Tizenhat évesen diagnosztizálták nála a retinitis pigmentosa nevű – eleinte farkasvakságot, később teljes vakságot okozó – örökletes betegséget. Tizenkilenc évesen a látása után az édesanyját is elveszítette, és rá hárult a családfenntartó szerepe. Kezdetben telefonközpontosként dolgozott, majd gyermekei születése után gyógymasszőrként teljesedett ki az élete.
„Nagyon hálás vagyok a vakságnak, mert ezáltal máshogy tanultam meg látni az életet”
Az aikido lényege, hogy a védekező fél a támadó mozdulataiból kiindulva indít ellentámadást, és az ellenfél energiáját használja annak legyőzésére. Németh Vilmos is e filozófia szerint él: fogyatékosságából előnyt kovácsol, érzékszervi hiányosságát megpróbálja egy tartalmas élet megteremtésére használni. Úgy véli, vaksága valójában ajándék, amely megtanította az élet teljesebb, mélyebb szemléletére.
Egy alkalommal megtámadták az utcán, ám gyerekkori karate-tanulmányainak köszönhetően sikerült elhárítania a támadást. Az eset után elhatározta, hogy megtanulja rendesen megvédeni magát. Aikidózni kezdett, és a sportágban legendásnak számító Verebics Antal tanítványa lett, 2005-ben pedig fekete övet szerzett – és ezzel ő lett a világ első és egyetlen fekete öves, vak aikido-mestere.
A Vilmost ért támadás persze nem egyedi, a megközelítőleg 1.700 tagot tömörítő Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületénél például havonta mintegy három-négy utcai rablótámadást jelentenek be. Vilmos elhatározta: segít látássérült társainak, hogy hozzá hasonlóan, ők is meg tudják védeni magukat. Így többféle harcművészeti ág és küzdősport elemeit ötvözve – barátaival (Magaskövi József, Farkas Tamás) közösen – kifejlesztett egy könnyen elsajátítható önvédelmi módszert, kifejezetten vakok számára, melyet tanít is. A módszer a szimbolikus fehér kard nevet kapta.
De nem csak a fizikai támadások ellen használható küzdősport területén mutatkozik meg Németh Vilmos harcossága és öntörvényűsége. Sikerrel „küzdött meg” egy szupermarket-hálózattal, ahová nem akarták beengedni vakvezető kutyájával. A közös megegyezéssel zárult jogi eset során a cég – Vilmos kérésére – egy vakvezetőkutya-képzést támogató alapítvány részére utalta át a kártérítési összeget.
Vilmos a jogi pályán is szeretne érvényt szerezni a fogyatékkal élők jogainak. E film bemutatásával nagyjából egy időben államvizsgázik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. Határozott célja, hogy a vakokat felkészítse arra, hogy a fogyatékosságuk miatt őket érő jogsértések ellen jogi eszközökkel meg tudják védeni magukat. Ezenkívül azokkal a tankönyvkiadókkal is szeretné felvenni a harcot, amelyek nem teszik vakok számára használható módon hozzáférhetővé könyveiket.