Két fiatal sráccal bővült tovább Caramel csapata, ezzel még nehezebbé tette a dolgát, hiszen az eddig szinte tökéletes csapatból valakiktől el kell majd búcsúzni a Párbaj során.
A tizennyolc éves Berkes Olivér idén érettségizett, de férfias, kiforrott hangjával könnyedén elbűvölte a Mestereket. A meghallgatásra édesanyja nem csak elkísérte, hanem ő maga is a megmérettette magát – anya és fia szurkolói között az éles szeműek Ungár Anikó bűvésznőt is felismerhették, aki végig kitartóan támogatta őket. Olivér már ekkor úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen dolgozna együtt Caramellel – álma valóra vált, hiszen miután mind a négyen megfordultak, kedvére válogathatott a Mesterek közül.
Berkes Olivér produkcióját itt nézheted meg>>>
Nguyen Ahn Quan építészmérnöknek tanul Budapesten, családjával hat éve költöztek Magyarországra. Édesapja, nővére és legjobb barátai kísérték el a Meghallgatásra a magyarul nagyon jól beszélő fiút. Családja egyébként már most nagyon büszke rá, ráadásul a vietnami Voice is éppen most indult. Nem hiába volt benne a bizalom: Caramelt teljesen lenyűgözte a dal, de alaposan meg kellett érte küzdenie, hiszen Misi is őt akarta csapatába. A Quan névre hallgató srácot meggyőzte Caramel, aki úgy fogalmazott, hasonló lelkek lehetnek, ezért tudnának jól együttműködni.
Nguyen Ahn Quan produkcióját itt nézheted meg>>>
Forrás: TV2.hu