Mint ismert, a szerdai farmgyűlés nyomán egy játékosnak távoznia kellett a versenyből, és az Dávid Petra volt. Bár a párbajt elveszítette, és így kiesett a játékból, a Házasság első látásra korábbi „felesége” optimistán állt hozzá a távozásához. Most azonban kiönti a bilit: elárulta, miért lett elege a Farm VIP-ból.
A párbajt Dávid Petra és Fekete Linda vívták meg. A piros versenyző mindvégig úgy érezte, ő az egyik legizgalmasabb karaktere az idei évadnak, de ez a megmérettetés alatt másképp bizonyult: a legtöbb játékos ugyanis a színésznőnek szurkolt, Petra pártját egyedül Aurelio fogta – és ez érzékenyen érintette őt. Ettől eltekintve, nem ő omlott össze a párbajt követően, hanem Linda, aki könnyek között rogyott a padlóra a kimerültségtől.
Az edző-közszereplő azt állítja, cseppet sem bánja, hogy kiesett a Farm VIP-ból. Az utóbbi napjai ugyanis lelki terrorban teltek, ami igencsak megviselte őt. De ezt is derekasan viselte.
„Bárki bármit mond, én egy idő után lelki terrorban éreztem magamat a többiek miatt. Azt gondolom, egy gyengébb lelkületű ember nem tudta volna végigcsinálni ezt úgy, ahogy én végigcsináltam!” – jegyezte meg Petra.
Hozzátette, az egyedüli dolog, amit most másképp csinálna, hogy Pumped Gabóra teszi az „útilaput” – szerinte ez a baki volt a veszte a realityben.
„Én nem szoktam azon agyalni, hogy ‘mi lett volna, ha’, ezért nem bánom, hogy így alakult. Szép dolog, hogy Aurelióval ketten mentünk a világ ellen, de addigra már mindenkinek volt valami baja velem, ami nagyon megterhelő volt” – folytatta az edző.
Dávid Petra azt is leszögezte, bár túl sokat taktikázott a Farmban, a valódi célja nem a győzelem volt, hanem csak a jelenlét.
„Én nagyon szerettem a Farmon lenni, minden nehézségével együtt, és én így is büszke vagyok rá, hogy tulajdonképpen az utolsó hétig bent maradtam. Az az igazság, hogy nekem nem hiányzott semmi a külvilágból: sem az otthoni létem, sem a kaják, sem a telefonom, sem senki, aki kint volt, és nem azért, mert érzéketlen lennék. Csak tudtam, hogy mindenki jól van és minden rendben. Amikor sétáltunk a farmgyűlésre, akkor villant fel először a szemem előtt anyukám arca, és azt éreztem, hogy már szeretném látni őt” – árulta el a Borsnak a párbajvesztes.