A közmédia átalakulása ismét előtérbe hozta azokat a régi műsorokat és televíziós arcokat, akikhez a nézőknek ma is erős emlékei fűződnek. A Story friss szavazása szerint például sokan legszívesebben a Maradj talpon! című vetélkedőt látnák újra a képernyőn. Gundel Takács Gábor örömmel fogadta, hogy a nézők kilenc évvel az utolsó adás után sem feledkeztek meg a formátumról.
A közkedvelt kvízműsor a műsorvezető pályafutásának egyik meghatározó állomása volt, de a kezdetekkor még a készítők sem voltak biztosak abban, hogy hosszú távon működni fog a koncepció.
„Őszintén szólva, fogalmunk sem volt arról, meddig lesz érdekes egy olyan koncepció, ahol kinyílik egy csapóajtó, és leesik valaki. Sosem felejtem el, amikor az első adásban ez megtörtént, többen hangosan felsikoltottak a nézőtéren, és egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban” – idézte fel Gundel Takács Gábor a Storynak.
Fájó emlék maradt a távozása
Bár a Maradj talpon! ma is szép emlék számára, a közmédiától való távozása fájdalmas pont az életében. A műsorvezető kilenc évvel ezelőtt szakmai és emberi konfliktusok után döntött úgy, hogy elhagyja a csatornát.
Elmondása szerint felettesei olyan helyzetet alakítottak ki körülötte, amelyben idővel már nem látott más lehetőséget.
„Olyan körülményeket teremtettek a feletteseim, hogy idővel nem maradt más választás, mint a távozás. Nem fogok hazudni, a mai napig sajnálom, hogy így kellett eljönnöm. De emberként muszáj abban hinnem, hogy ennek így kellett lennie” – fogalmazott.
Ennek ellenére továbbra is pályafutása egyik legfontosabb állomásaként tekint a közmédiánál töltött időszakra.
Jól működő közmédiát szeretne látni
Gundel Takács Gábor elmondta, hogy ő is figyelemmel követi az állami médiában zajló változásokat. Úgy véli, Magyarországon nagy szükség lenne egy olyan közmédiára, amely hiánypótló tartalmakat készít, miközben szórakoztatni is képes.
„Azt gondolom, hatalmas szükség lenne egy jól működő közmédiára. Egy olyanra, ahol hiánypótló, ugyanakkor szórakoztató tartalmakat adnak, például olyat, mint az ATV-n futó Géniusz” – mondta a tévés, hozzátéve, miután az elmúlt években csak ritkán születtek új formátumok, abban bízik, hogy az átalakulással ezen a téren is változás következhet.
