KezdőlapBulvárHázasság első látásra: Reni és Gergő meghozta a döntését, de elszabadultak az...

Házasság első látásra: Reni és Gergő meghozta a döntését, de elszabadultak az indulatok

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Állítsd be, hogy a Twice.hu cikkeit mindig az elsők között lásd a Google-ben

Reni és Gergő számára véget ért a Házasság első látásra második évada. A pár meghozta a végső döntését, ám igencsak feszülten fejezték be közös útjukat.

Hirdetés

Reni és Geri között nem indult jól a Házasság első látásra második évada, a fiatal ara már az esküvőn kimutatta nemtetszését és csalódottságát, ugyanis nem olyan férfit képzelt el magának, mint amit az oltár előtt meglátott, és nemtetszését nem is tudta leplezni.

Bár a fiatal házasok bal lábbal indítottak a műsorban, a vége felé már-már úgy tűnt, hogy mégiscsak kialakul közöttük érzelem, ám a finálé mégsem úgy sikerült, ahogy azt a nézők elvárták.

Hirdetés

„Szeretném megköszönni neked azt a szeretet, figyelmet és gondoskodást, amit tőled kaptam, valamint azokat a feledhetetlen pillanatokat, amit együtt éltünk meg” – kezdte búcsúbeszédét Geri, aki beszédében elmondta, számára a legnagyobb próbatétel az volt, hogy önmaga maradjon, miközben türelmesen és szeretetteljesen fordul felesége felé.

„Sok álmatlan éjszakát okoztál az elmúlt napokban, próbáltam mérlegelni és a legjobb döntést meghozni számunkra” – folytatta Geri.



„Titkon azt reméltem, hogy ez az utazás soha nem fog véghez érni, most mégis azt látom a legjobb döntésnek, hogy ezt a házasságot fejezzük be” – mondta ki a végső csapást a fiatal férj, ám ami ezután történt arra talán ő sem volt felkészülve.

Hirdetés

Reni elővette a megírt levelét, de ahelyett, hogy felolvasta volna, összetépte és számonkérő kérdéseket szegezett Gerinek. A fiatal feleség több kérdést is Gerinek szegezett, aki értetlenül állt a lány viselkedése előtt.

„Eddig mindig a szívem alapján döntöttem, úgy hogy most próbálok az eszembre hallgatni és az eszem viszont most azt súgja, hogy ismét hallgassak a szívemre, és én szeretném ezt a házasságot befejezni veled” – mondta, majd a gyűrűjét a vízbe dobta.

Geri értetlenül állt Reni viselkedése előtt: a fiatal férj szerint, ha igent mond, talán Reninek is más döntése született volna.

Hirdetés

Iratkozz fel az ingyenes hírlevelünkre

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet