Széplaki Zoltán és Oláh Orsolya is meghozta végső döntését a házasságukat illetően.
Talán nem volt még egy olyan ellentmondásos pár a Házasság első látásra magyar évadában, mint Zoltán és Orsi. A fiatal menyasszony már az esküvőn kiakadt férjére, és a köztük lévő ellentétek csak tovább fokozodtak a műsor során, ami a végén odáig fajult, hogy Orsi kezet emelt Zolira.
A Házasság első látásra második évadának végéhez érkezett, Marica és Zoltán döntése után, Zoli és Orsi is meghozta a házasságukat illető végső döntését.
Elsőként Orsi olvasta fel vallomását, aki felidézte, hogy a szerelmet szerette volna megtalálni a műsorban, ehelyett nem tudta félelmeit levetközni, és már az esküvön előjöttek a sérülései.
„Azt éreztem ebben a hat hétben, hogy nem figyelsz rám és nem tartod tiszteletben a határaimat. Sokszor jött elő a dacos és flegma énem, amilyen általában nem vagyok, de sokszor nem tudom, hogyan védjem meg magam. Nehezen hoztam meg ezt a döntésemet, mert, ahogy telt az idő egyre több örömteli pillanatunk lett, elkezdtél megértéssel fordulni felém, meghallgattad a mondandom, és segítettél, hogy jobban tudjak bízni” – mondta Orsi remegő hanggal.
„Nagyon nehéz mérlegre tennem ezt a hat hetet, de nem szeretnék továbbra is a feleséged maradni” – mondta ki a végső szót Oláh Orsolya.
Zoli levelében elmondta Orsinak, hogy egy pillanatot sem bán az együtt töltött perceikből.
„Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, sokat nevettünk, de elég sok veszekedés is beárnyékolta a kapcsolatunkat. Sokszor megbántottál, de bevallom, én is hibás voltam sok elég sok helyzetben. Bárhogy is végződik a házasságunk, ezt együtt éltük át, és tudd, ha újra kezdeném mindent újra így csinálnék” – mondta Zoltán.
„Az esküvői fogadalmamban írtam, hogy a reggelimet szingliként fogyasztottam el, de a vacsorámat már házas emberként fogom. Most fordult a kocka, a reggelimet házas emberként ettem meg, de a vacsorámat szingliként fogom elfogyasztani” – mondta végső döntésében Széplaki Zoltán.