KezdőlapBulvárTVA Nagy Duett: állva tapsolta meg a zsűri Aurelio és Nótár Mary...

A Nagy Duett: állva tapsolta meg a zsűri Aurelio és Nótár Mary produkcióját – Aurelio elsírta magát!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Amikor felcsendült Eros Ramazzotti és Cher klasszikus duettje, még a légy sem mert zümmögni A Nagy Duett színpadán. Nótár Mary és Aurelio ugyanis a Piú Che Poi című slágerrel készült az évad harmadik élő showjára, és bár a „magyar Ramazzottinak” kissé elváltozott a hangja, a páros óriási sikert aratott! Igazi szívhez szóló, könnyekig ható produkció volt, amit a zsűri is állva tapsolt meg.

Aureliónak nem erőssége az éneklés, és ezzel nem mondunk semmi újat. De Mary végig ott volt mellette, és vitték ketten a dalt, vitték oly magasra, hogy a közönség az utolsó másodpercig átszellemülve hallgatta.

Még a versenytársaik is szeretettel figyelték őket és szurkoltak nekik – nem hiába: bár a duett több sebből vérzett, mégis abszolút siker volt! És ezt Aurelio nem bírta ki könnyek nélkül. Zokogva hallgatta végig a zsűri kiértékelését, miután azt is elárulta, ez a dal az édesapja emlékét idézi fel számára.

Szabó Zsófi is alig találta a szavakat: „Hú, Mary… egyrészt gyönyörű vagy! Ahogy ott rád mentek a fények, az arcodon látszott az, hogy te most ezt komolyan fogod venni. Mert bármennyire fog röhögni itt mindenki, amikor az Aurelio megszólal, te fogod hozni azt, amit szeretnél kommunikálni ezzel a dallal. Nekem egy picit ez olyan volt, mint egy párkapcsolat. Egy párkapcsolat száz sebből tud vérezni, nem mindenki szép, kedves, aranyos, gazdag, de szeretik egymást és működnek együtt. Ez nagyon jó. Nem tudott téged kizökkenteni az Aurelio… Szerintem minden hibájával nagyon szerethető volt és nagyon megható produkció volt” – véleményezett a műsorvezető.

Horváth Tamás így folytatta: „Hullámhegyek, -völgyek. Küzdöttünk együtt, a közönség is küzdött érted, Aurelio. Nem veszem poénra, pedig tudnám, de nem fogom. (…) Szerintem Aurelio az a fajta ember itt a magyar médiában, aki… Figyelj, nagyon sokan küzdünk azért, hogy önazonosak tudjunk lenni. Mindenféle önfejlesztő könyvvel, hogy ki merjünk mutatni, amit érzünk. (…) Most az van, hogy te idejössz, (…) a lényeg, hogy te vállalod magad. Úgy vállalod magad, hogy te kirakod ide magad. És ez nagyon jó dolog, mert beleteszed szíved-lelked. És most itt lehet poénkodni, de ez elképesztő. És még egy gondolat: az, hogy valaki önazonos, hogy vállalja, hogy nem szereti a munkát, hogy ő ilyen, hogy ő olyan… de figyelj, Aurelio, te stabilan hozod azt a személyiséget, aki vagy, és ezt vállalod a hibáiddal együtt. És ez nagyon kemény! Én élveztem. És nagyon küzdöttem én is, hogy ’gyerünk!’, meglegyen, és amikor egy sort tisztán énekeltél Maryvel, na az komoly volt! Aurelio, köszönjük, hogy itt vagy!” – fejtette ki az énekes.



Hajós András megjegyezte, ő nem szokott állva tapsolni senkinek, de ez a pillanat most megkövetelte tőle, hogy ezt megtegye.

„Úgy szurkoltunk neked egy emberként, mint amikor a válogatottunknak szoktunk szurkolni. Nem viccnek szánom, hogy a kocsmában elmondjuk, hogy falábú meg utálom, de amikor ott van pillanat, akkor mindenki fogja egymás kezét, hogy ’na, csináld már’, hogy sikerüljön. Eddig te is sok produkcióban sok humort vittél. Ezt nem hülyéskedted el, egyáltalán nem. Ez nagyon férfias, ez nekem nagyon szimpatikus és férfias volt, ahogy most kiálltál. Nagyon tetszett és igaz volt. És azt mondom, bár nagyon érzékeny vagyok a hangokra, hogy lehet a hangok hamisak, de a szív tiszta volt” – fogalmazott őszintén a humorista.

Bár korábban megjegyezte, „volt két olyan pillanat, amikor a hangok a helyén voltak. Ez kettő volt, de az nagyon ott volt”, Kasza Tibi is bőven kifejtette a véleményét: „Szerintem nincs olyan ember ebben az országban, aki ne várná azt, hogy jöjjön Nótár Mary és Aurelio. (…) Az a szórakoztató faktor, az az önazonosság, ami a ti párosotokban benne van, az egy különlegesség. Én is bejártam minden nap a matekórákra, tudtam, hogy meg fogok bukni, de bejártam. Te ugyanúgy bejársz ide, tudod, hogy mennyire tudsz énekelni, semennyire, az pont jó, látod. De mégiscsak úgy van, h idejössz, belerakod szíved-lelked. És Mary, mi volt ez az éneklés, kicsi szívem? Ki gondolta volna, hogy ez a te torkodból kijön? Tudtam, hogy fantasztikus énekesnő vagy, de ez… Ahogy ezt a dalt énekelted, egy konkrét Oscar-gála minőség volt, elképesztő volt. Nem Aurelio támogatásával, hanem annak ellenére. Zseniális volt. És ezt a műsort meg lehet nyerni úgy, hogy valaki zseniálisan énekel, és meg lehet nyerni szerintem úgy is, hogy valaki zseniálisan szórakoztat. Nektek ez a nagy esélyetek ebben a produkcióban” – hangsúlyozta az énekes.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet