Vasárnap több szempontból is izzott a levegő A Nagy Duett hetedik élő adásában. De a legfeszültebb pillanat talán az volt, amikor Pető Brúnó és Szabó Zsófi egymásnak álltak. Mint kiderült, Sydney van den Bosch mesterének tetszett a csinos műsorvezető, és évekkel ezelőtt még randira is hívta őt, de Zsófi kikosarazta. A fiatal énekes most nem fogta vissza magát, nyíltan kifejtette a véleményét a visszautasításról.
A közelgő finálé miatt egyre szorosabb a küzdelem a fellépők között, és meglepetésekben sem volt szegény a tegnap esti műsor. Idén először, a nézők visszaszavazhatták a kedvenc kiesett párosukat, így Radics Gigi és Visváder Tamás ismét lehetőséget kaptak, hogy a döntőig meneteljenek. Ráadásul Sydney bejelentette, babát vár. Távozása előtt pedig Pető Brúnó megragadta az alkalmat, és megalázó megjegyzést tett a zsűri női tagjának. Zsófi azonban méltón kiállt magáért.
Tény, hogy a műsorvezető piszkálta meg a Brúnóban alvó oroszlánt, amikor az énekes Aha, aha című daláról szóló produkciót értékelte.
„Ez a gyerek… Most már nem jövök be neked, de régen bejöttem, elkérte a számomat, írt egy üzenetet, hogy menjek vele randizni. Meghallgattam ezt a számot, és visszaírtam, hogy nem, köszönöm” – fogalmazott provokatívan Szabó Zsófi, de amit válaszul kapott, attól a légy sem mert zümmögni a stúdióban, annyira feszültté vált a hangulat.
„Megnézte, hogy mennyien hallgatnak minket, mennyi a bevétel, és akkor mondta, hogy nem” – vágott vissza Brúnó, akinek a szavai alaposan leírták Zsófit.
De a műsorvezető hölgy nem hagyta magát: „Hány éves vagy most, Brúnó? 23! 10 évvel ezelőtt volt az esküvőm, amin ott voltál 13 évesen, és nem sokkal később írtál, szóval nem akartalak megrontani, csak ezért nem válaszoltam vissza” – adott magyarázatot a kikosarazásra Szabó Zsófi. Ettől függetlenül, 10 ponttal értékelte a produkciót.
Ez azonban nem mentette meg a párost a kieséstől, ugyanis nekik kellett távozniuk A Nagy Duett döntőjének a kapujából. Pető Brúnónak erről is volt néhány szava, amelyet Iszak Esztivel osztott meg a háttérműsorban.
„A profik és az amatőrök is apait-anyait beletesznek, hogy egyre jobbak legyenek. Szinte megfeszülnek. Azt kérem a zsűritől, ők is tegyenek meg mindent azért, hogy egyre jobbak legyenek. Ennyi az üzenetem ehhez az egészhez” – véleményezett az ifjú énekes.