KezdőlapBulvárVastag Csaba és Domján Evelin elrabolta a zsűri szívét A Nagy Duettben

Vastag Csaba és Domján Evelin elrabolta a zsűri szívét A Nagy Duettben

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Második élő adásához érkezve, A Nagy Duett ismét a képernyőkhöz szegezte a nézőket. Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin produkciójáért pedig teljesen odavolt a közönség! Az Aranyhaj és a nagy gubanc című animációs film betétdalával készültek – a zsűri is ámulattal kísérte végig az előadásukat. A kiértékelésnél is csak keresték a szavakat.

Evelin, bár nem szakmabeli, teljesen ámulatba ejtette a nézőket a bájos énekével. Így történt, hogy a Végre látom már által „a varázslat jelen volt” a stúdióban – jegyezte meg a második élő adás díszmeghívottja, Letitia Calderón.

A zsűriből Kasza Tibi szólalt meg először, és bevallotta: „Iszonyatosan cuki volt, nem lehetett nektek nem szurkolni. Én annyira szeretem az összes ilyen óvodás műsort, (…) hogy izgulsz a gyerekért, és annyira nagy vállalás volt, ahogy [Evelin] elkezdted ott az elején, nagyon bátor dolog, el nem tudom képzelni milyen lehet egy ilyen nagyívű dallal nem énekesként elkezdeni sétálni és énekelni. És tényleg úgy éreztem magam, mint egy óvodai anyák napja vagy apák napja ünnepségen, és nem azért, hanem mert így szurkoltam! Az egész annyira beszippantott, olyan varázsa lett, ettől sebezhető volt, de mégis nagyon kedves ez az egész. És amikor együtt lettetek ott, egy ilyen totális beteljesülés lett. (…) Nagyon szerethető volt, izgult értetek mindenki. És nekem a mai este folyamán ez volt az első olyan produkció – ez nem kritika a többieknek, hanem dicséret nektek –, amelyben megszűnt a külvilág, és totálisan beszippantott. Úgyhogy gratulálok”.

Stohl András így folytatta: „Nekem furcsa érzésem van. Nagyon tetszett, ezt szögezzük le. De valahogy nekem úgy tűnik, hogy Evelin a koránál mintegy 5-6 évvel lejjebb lenne. Tehát amikor a színpadon énekel, a múltkor is mondtam ezt az ’apuci, apuci’ dolgot, és most is egy kislányt láttam itt jönni, énekelni egy nehéz dalt. Voltak benne nagyon szép pillanatok. És ne haragudjatok, nekem el kell mondanom, hogy amikor Csaba elkezdett énekelni, akkor én ott éreztem magam a moziba. Azt éreztem, hogy ez egy igazi Walt Disney show. Nyilván nem a profit kell kiemelni, nem őt kell dicsérni, de nekem ott kezdődött el megjelenni a mozi. És még hasonlítasz is erre a csávóra! (…) Ez egy olyan pillanat volt, amikor így felszalad az embernek a szája. Gratulálok mindkettőtöknek”.

Horváth Tomi is úgy volt vele, hogy nem tudta eldönteni, kivé szeretett volna válni legszívesebben, herceggé vagy hercegnővé.



„Az, hogy elvarázsolt, azt mindenki elmondta, oké. De az a pillanat, amikor (…) kijött, úgy énekelt a kislány, ahogy kell. Ráadásul persze, lehetne még stabilabb, még tisztább, de amit ő lerakott ide nekünk, az azért elképesztő, a Tibi szavával élve ’nagyon cuki’, és ezt tényleg nagyon fontos kimondanom, mert egy ilyen bájosság, természetesség jött ki az egészből. És ahogy együtt megszólalt az egész… hát a végén a vokál! És nem az van, hogy a főszólamot kell énekelni a kiscsajnak, hanem a vokált… (…) Lényeg a lényeg: ne bánkódj az utolsó sor miatt, láttam a fejeden, ott volt, hogy ’a fene, ez most nem ment’. De nem volt, az egész így volt kerek, ahogy” – mondta.

Lékai-Kiss Ramóna bevallotta, ő időutazott a produkció alatt, vissza a kisfia születéséhez, amikor rengeteget énekelte neki ezt a dalt.

„Én mindent elhittem nektek itt a színpadon, és ennek a mesevilágnak pont ez a lényege. És persze, voltak technikai problémák, de képzeljétek, engem egyáltalán nem érdekel, mert elvitt az érzés. És A Nagy Duettben ez legalább annyira fontos, mint a tökéletes hangok. Úgyhogy köszönöm az élményt” – zárta a kiértékelést Rami.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet