KezdőlapBulvárÚj Első Emelet sláger az X-Faktorban!

Új Első Emelet sláger az X-Faktorban!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A ’80-as évek meghatározó zenekara, az Első Emelet 2008-ban a Syma Csarnokban koncertezett, ami akkora élmény maradt a tagok számára, hogy eldöntötték, folytatják a közös munkát.

Idén tavasszal Berkes Gábor, Kisszabó Gábor, Patkó Béla (Kiki) Tereh István, Hastó Zsolt és Kelemen Tamás elvonultak négy napra egy vidéki házba, ahonnan három új dallal távoztak. Az egyiket december 19-én, vasárnap elő is adják az X-Faktor közönsége előtt.

– A zenekar, 20 év fizetésnélküli szabadság után, úgy gondolta, az új lemez, jó alkalom a visszatérésre. A dalok szövegét ismét Geszti Péter írta, akárcsak 20 évvel ezelőtt – mondta el Kiki az RTLKlub.hu-nak.

Geszti Péternek nem maradt mentoráltja a „nagy döntőre”, múlt héten Janicsák Veca búcsúzott a versenytől, amin – sok rajongóval együtt – Kiki is meglepődött. Az Első Emelet frontembere, pályája során, több énekesnővel is dolgozott együtt, Wolf Katit és Vecát is, hasonlóan tehetségesnek tartja.

– Az X-Faktor versenyzői tehetséges, kulturált, jó megjelenésű fiatalok. Üzenném nekik, hogy kezeljék a helyén a sikereket, ne értékeljék túl, dolgozzanak és készítsenek új dalokat, mielőbb induljanak el, saját útjukon.. Sajnáltam, hogy Veca kiesett, de ezt leszámítva, a verseny alakulását reálisnak tartom, a mentorok és a nézők is jól ítélik meg a versenyzőket. Nikolas nagyszerű énekes, akárcsak Vastag Csaba, Király L. Norbit pedig, egy igazán karakteres előadónak tartom.



Az Év énekese díjjal négyszer kitüntetett Kiki szerint, az X-Faktor versenyzőinek a reális siker akkor fog bekövetkezni, amikor elő tudnak állni saját albummal, rajta olyan dalokkal, amelyek kifejezik a személyiségüket, amelyekben megtalálják önmagukat.

– Az ismertséget is fel kell tudni dolgozni és nem szabad bekerülni a „röpülj páva körbe”. A hírtelen jött népszerűség, megzavarhatja az emberek személyiségét, de ha helyén van a szívük és az eszük, akkor nem szállnak el – tette hozzá az énekes.

Nézd az X-Faktordecember 18-án, szombaton 19 óra 30 perckor az RTL Klubon, hogy megtudd, ki lesz a verseny harmadik helyezettje. Vasárnap az X-Faktor Nap már 12 óra 45 perckor elkezdődik, de 20 órakor kezdődő X-Faktor – Fináléban eldől, ki Magyarország legjobb énekese, de mielőtt kiderülne, láthatod azElső Emelet visszatérését vadonatúj slágerükkel!

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet