Új játékszabályok, még több nyeremény, számos meglepetés, színes látványvilág, ismert művészek, izgalmas produkciók, megannyi vendég a megújult SzerencseSzombatban.
A Magyar Televízió SzerencseSzombat című műsora új díszletben, új formában és megújult látványvilággal várja a nézőket az m1-en. A Luxor stúdiójáték vadonatúj szabályokkal szórakoztatja a műfaj kedvelőit. A kétfordulós csatában a játékosok hárommillió forintot nyerhetnek, de a vesztes játékos sem marad majd nyeremény nélkül, hiszen legrosszabb esetben is ötvenezer forinttal távozik a stúdióból. A nyereményeső ezzel még nem ér véget, akinek nem kedvezett Fortuna csillaga, talán az ötöslottó sorsolásán szerencsésebb lehet. A számok húzása előtt ismert művészek lépnek fel különféle meglepetés-produkciókkal és az adás házigazdái, Görög Zita, Mák Kata, Harsányi Levente és Kovács Áron faggatják a vendégeket terveikről, elképzeléseikről. Tánckar produkciója is színesíti a műsort, élőben játszik a SzerencseSzombat házi zenekara a Tea és Emilió – fergeteges hangulatot teremtve a stúdióban.
Újdonságnak számít továbbá még az is, hogy az ötöslottó számsorsorsolása mellett a nézők egy interaktív telefonos Tippelő játékban vehetnek részt. Értékes sorsjegycsomagokat nyerhetnek azok a nézők, akik telefonon jól tippelik meg, hogy melyik számot sorsolják ki negyedikként. A műsorban elhangzik egy jelszó, amelyet akkor kell majd mondaniuk, ha a helyesen tippelőket visszahívják. Ha a jelszóval jelentkeznek be, máris megnyerték a sorsjegycsomagot. Ezen kívül továbbra is lesz Nyerteskereső, az öt nyerőszám sorsolása után rögtön kiderül, hogy az adott héten volt-e telitalálatos szelvény a Jokeren és az ötöslottón.