Míg régen a tetoválás egyfajta megbélyegzés volt, manapság egy olyan örök kiegészítő és divatos kifejezőeszköz, mellyel bárki azonosulni tud, aki egyszer úgy dönt, hogy viselné. A lehetőségek korlátlanok: a legszemélyesebbtől a legspontánabb mintákig, a tetoválásoknak csak a képzelet – vagy a tűtől való félelem szab határt.
Ez a fiatalember a lehető legötletesebb tetkót varratta magára. A cselekedete azonban feldühítette az édesanyját. A férfi ugyanis olyan mintát választott, mely megválaszol minden kérdést, amit az anyja feltesz neki. A nő egyébként gyerekesnek és kínosnak tartja a „műalkotást”, de a fia annál inkább elégedett vele, mert szerinte nagyban megkönnyíti az életét.
A 38 éves spanyol férfi elmagyarázta, hogy az édesanyjának állandó szokása bizarr kérdéseket feltenni, melyekre ő nem tudja a választ. Mivel elege lett abból, hogy folyton azt kell mondania az anyjának, hogy fogalma sincs, úgy döntött, hogy az alkarjára tetováltatja a „No se” feliratot.
Most, ha az édesanyja egy lehetetlen kérdést tesz fel, ő csak rámutat az alkarjára, és téma lezárva. Csakhogy az anyja ettől teljesen begurult.
A Redditre írt bejegyzésében a férfi így fogalmazott: „Rengeteg tetoválásom van. Ez csak valami, amit szeretek. Anyukám mindegyiket utálja. Anyukám szeret engem és én is szeretem őt. Viszont neki van a világ legidegesítőbb hobbija. Imád olyan kérdéseket feltenni, amikre nem tudhatom a választ”.
„Például idén nyáron eljöttem az unokatestvérem esküvőjére. Hét éve nem láttam az unokatestvéremet. Másik államban élek. De anyukám megkérdezte, hogy az unokatestvérem hogyan ismerte meg a vőlegényét, miközben én szó szerint csak azért tudtam az esküvőről, mert ő elmondta.
Mondtam anyukámnak, hogy a 12 éves fiam egy barátjánál tölti az éjszakát, mire ő azt kérdezte tőlem, hogy a fiam barátjának szülei hova jártak iskolába. Ezek még csak nem is a legszélsőségesebb példák. A legrosszabb az volt, amikor megkérdezte tőlem, hogyan esett teherbe a nővérem, hiszen ő és a férje fogamzásgátlót használnak. Honnan a f****ból tudnám?” – fakadt ki a férfi.
„Azt mondtam neki, hogy ha továbbra is ilyen kérdéseket tesz fel, akkor az alkaromra tetováltatom a ‘No se’ feliratot. Ez spanyolul annyit jelent, hogy ‘Nem tudom’. Nos, egy hete a sógorom cipőméretéről kérdezett.
Ma találkoztam vele, és a karomon ott volt a Saniderm egy friss tetoválásból. Erre összerezzent, keresztet vetett, és megkérdezte, hogy most mivel szennyeztem be a testemet. Erre én megmutattam neki. Felhúzta magát, és most haragszik rám, amiért meggyaláztam a testemet azzal, hogy gyerekes dolgot csináltam, csak hogy bosszantsam őt” – folytatta a férfi.
„Azt mondtam, több százszor kértem már arra, hogy ne tegyen fel nekem olyan kérdéseket, amelyekre nem tudok válaszolni. Azt mondta, hogy csak beszélgetést kezdeményezett. Azt hiszem, végre megértette a lényeget, de apám felhívott, és azt mondta, hogy egy hülye vagyok, amiért örökre megjelöltem a testemet, csak hogy anyám gondolkodjon, mielőtt kérdezne tőlem valamit” – fogalmazott a fiatalember.
A kommentelők díjazták a férfi leleményességét, és viccesen ötletesnek találták a gesztusát. De akadtak olyanok is, akik szerint igenis rosszul tette, hogy szándékosan varratott magára olyan tetkót, amiről tudta, hogy fel fogja idegesíteni az anyukáját.
Az egyikük azt írta: „Ez egy kemény eset volt. Sok idő kell, míg az anyukád megbocsát neked. De az én anyukám pontosan ugyanígy van ezzel.”
Egy másik hozzátette: „Nyilvánvaló, hogy bármilyen tetoválást megcsináltathatsz, amit csak akarsz. De én nem venném úgy az anyukád kérdéseit, hogy ő ezeket kontrollálni tudná. Vannak emberek, akik tényleg gondolkodás nélkül beszélnek, és bár kétségtelenül idegesítők, a legtöbb esetben nem akarnak azok lenni”.
„A te tested, jogod van azt tenni vele, amit szeretnél. A szándék viszont, ami a tetoválás elkészítése mögött áll, az itt a kérdés. Tudtad, hogy fel fogja idegesíteni az anyádat, és azt a reakciót fogja kiváltani, amit mutatott. Lehet, hogy elérted a célodat, de csak te tudod eldönteni, hogy megérte-e az árát” – írta egy harmadik.
