Váradi Zsolt egykor a Barátok közt című sorozatban szerzett hírnevet magának, ám azóta eltelt jó pár év, a színész pedig igencsak megváltozott.
Váradi Zsolt alig 12 éves volt, amikor egy egész ország ismerte meg őt a Barátok közt Berényi Danijaként. Később ugyan kimaradt a sorozatból, hogy az iskolára koncentráljon, de többször is visszatért a Mátyás király térre.
Az elmúlt 25 évben azonban nagyon megváltozott, a színészkedéssel is felhagyott, és most a testvérével közösen vezet egy vállalkozást.
Bár már nagyon régen nem lehetett a képernyőn látni, a Barátok közt éles szemű rajongói most kiszúrhatták őt a Sztárbox legújabb adásában, a közönség soraiban, közvetlenül a Magdi anyust alakító Fodor Zsóka mellett, amint egy másik egykori kollégájának, Németh Kristófnak szurkol.
A 37 éves, szakállas vállalkozót ma már nagyon nehéz azonosítani az egykori kamasz fiúval, aki az R. Kárpáti Péter által alakított Berényi András fiát játszotta.
Váradi Zsolt élete egyébként úgy tűnik, minden szempontból szerencsésen alakult, amellett, hogy egy sikeres családi vállalkozást vezet, a magánéletében is boldog, nyolc év után feleségül vette tinédzserkori szerelmét, aki szintén a cégénél dolgozik, irodavezetőként.