Véget ért L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga házassága: a nő már el is költözött közös otthonukból. A házaspár megpróbálta megmenteni házasságukat, hiszen egy közös gyerekük is született, de mostanra már belátták, hogy jobb, ha külön utakon folytatják.
Zátonyra futott L.L. Junior második házassága. Körtvélyessy Kinga és a rapper már a Nyerő párosban is bevallották, küzdenek azért, hogy megmentsék a házasságukat, ám mostanra úgy tűnik a próbálkozás kudarcot vallott, közösen döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
„Brutálisan hangzik, de Kingával mi egymást lelkileg kivéreztettük, és mielőtt mindketten jobban sérültünk volna, egymást tisztelve és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva, elengedtük a dolgot. Úgy véltük, jobb így, mint balhésan, veszekedve élni” – vallotta be a Borsnak L.L. Junior.
A rapper azt is elárulta, mindenki azt hiszi, hogy temperamentumossága miatt szeret vitatkozni, ám ez korántsem így van, nem szereti a konfliktusokat.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„Képtelen vagyok állandóan konfliktusban élni, vagy dacot hordozni. Így legalább békesség van” – jelentette ki Junior, aki egyelőre szeretne szingli maradni, pihenésre vágyik és a gyerekeire szeretne koncentrálni.
Nagyon szereti a gyerekeit, ezért rengeteget találkozik velük, fia édesanyjával is megmaradt a jó kapcsolat, gyakran találkozik Lacikával is.
„Lacikával sokat imádkozunk együtt. Gondolunk azokra, akik már nincsenek velünk. Dávidkára is együtt emlékezünk. Hálás vagyok édesanyámnak a gondoskodásért, az elhunyt menedzseremnek a karrieremért és a fiamnak, hogy emlékeztet a hibáimra. Az összes exemnek is hálával tartozom, amiért együtt megélhettünk magaslatokat és mélységeket. Csodálom a női nemet és az anyukákat, akik által lettem apa” – mondta a rapper.