Vilmos herceg, aki korábban mindig simára borotvált arccal jelent meg, néhány hónappal ezelőtt váratlanul szakállt növesztett. Egy szakértő most elárulta, hogy a drasztikus változás mögött komoly ok állhat.
Judi James királyi szakértő a következő magyarázattal állt elő: „Vilmos mostanában megváltozott stílusa és sokkal kevésbé óvatosnak tűnő, kevésbé formális testbeszéde úgy tűnik, egyrészt növekvő önbizalomra utal a trónra lépés tekintetében, másrészt pedig talán a prioritásainak frissítésére Katalin és az apja betegsége óta.”
„Vilmosnak három gyereke van, akik lassan abba a korba érnek, amikor gyakran tesznek megjegyzéseket vagy viccelődnek bármilyen elavult ruhával kapcsolatban, és csendben elkezdik forradalmasítani a megjelenését, különösen, mivel úgy tűnik, hogy mostanában több időt tölt velük” – folytatta James.

A szakértő ugyanakkor a herceg testbeszédéről is véleményt mondott, ami az utóbbi időben szintén lazább lett.
„Vilmos élete nagy részében félt attól, hogy túl spontán vagy akár kicsit is közvetlen legyen a testbeszédével, amiatt, hogy tanúja volt annak, ahogy az édesanyja élete folyamatos szappanoperává vált, de mostanra úgy tűnik, nagyobb bizalma van a sajtóban. Talán látja, hogy tud egy kicsit megnyílni anélkül, hogy őrült vizsgálódásokat vonna maga után, és hogy megtarthat egy olyan privát szférát a családja számára, amely lehetővé teszi számukra, hogy normálisabb életet éljenek” – mondta.
Úgy tűnik, Vilmos új külseje Katalin hercegné tetszését is elnyerte, legalábbis egy profi viselkedés szakértő, Nicola Hickling, aki a szájról olvasás mestere, így értelmezett egy beszélgetést, amit a walesi hercegné Zsófia edinburgh-i hercegnével folytatott a Remembrance Sunday megemlékezésen.

Zsófia hercegné állítólag egy ponton arról kérdezte Katalint, mit gondol a férje új szakálláról, mire ő azt válaszolta, hogy izgatónak találja azt. A szakértő azt is hozzátette, hogy Vilmosra valószínűleg Katalin kicsit modernebb és lazább, mégis elegáns stílusa volt hatással az elmúlt években.