KezdőlapBulvárZenePalya Bea: Ribizliálom

Palya Bea: Ribizliálom

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Október 3-án jelent meg Palya Bea válogatása saját dalaiból! Bónuszként megtalálható a lemezen 5 vadonatúj dal, valamint eddig kiadatlan koncertfelvételek.

Kiskoromban a kedvenc rejtekhelyem a kert végi két ribizlibokor volt. Rajzolgattam a puha, forró homokba, csipegettem a bokrokról a – néha még savanyú – bogyókat. Előttem körtefa, mögöttem diófa, körülöttem apró gyümölcsök csüngtek fürtökben. Titkos kis szeglet, ott álmodoztam, mi lesz majd, ha nagy leszek.

Nagy lettem, s most írtam egy könyvet is, a bokroktól idáig. Arra gondoltam, ha már szavakkal megtettem ezt az utat, akkor hangokkal is bejárnám a belső tájaimat.

Meghallgattam, milyen dalokat csináltam az utóbbi tizenöt évben. A frissen felvett dalok mellett előkerültek régi koncertfelvételek, zenekari albumok, és mind a szólólemezek. Egy-egy hangnál néha úgy izgultam magamért, mint anya a kisgyerekéért.

Válogattam néhányat ezekből a zenékből, az alapján, hogy melyik dalnál rezgett legjobban a fülem és a szívem.



Mint a ribizlibokrok alatt megálmodott felnőttkor, olyan az én énekléstől rezgő életem. Mesés és gazdag. És talán a kincsek legjavát még csak ezután fedezem fel…” – Palya Bea

 

Dallista:

1. Aki egyszer útnak indul*

Once You Set on the Road

2. Ribizliálom*

Red Currant Dream

3. Szép szemű szeretőm (duó változat)

My Dark-Eyed Lover (duo version)

4. Hoppá

Hoppa

5. Lovas dal

Horse Song

6. Legény fekszik tengerpartra

Young Man Lying by the Sea

7. Mazsola*

Raisin

8. Gergeles (élő felvétel)

Gregory Song (live)

9. Az én piros vérem (élő felvétel)

May My Red Blood (live)

10. Rózsa (élő felvétel)

Rose (live)

11. Lábam alá hosszú utat (élő felvétel)

Long Road Under My Feet (live)

12. Sofia express

Sofia Express

13. Fák, virágok, fény

Trees, Flowers, Light

14. La Llorona*

La Llorona

15. Stop*

Stop

 

* vadonatúj dal

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet