KezdőlapÉletmód5 jel, ami személyiségzavarra utal

5 jel, ami személyiségzavarra utal

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A személyiségzavarban szenvedő emberekkel való kapcsolat fenntartása nagy kihívást jelenthet, és jelentős érzelmi traumát okozhat. Károsíthatja az önbecsülést, sőt az egészséget is, nem beszélve az egyéb lehetséges következményekről, például az erőszakról és a függőségekről. De ha már egyszer kialakult az érzelmi kötelék, nehéz tisztán látni a helyzetet.

Bár nehéz lehet elfogadni ezt a tényt, de általában ahhoz vonzódunk, ami ismerős a számunkra. Előfordulhat, hogy miközben azért küzdünk, hogy megváltoztassuk a másik ember zavaró tulajdonságait, mi magunk is hasonló tulajdonságokkal rendelkezünk. Éppen ezért fontos felismerni, ha mi magunk, vagy akár a párunk esetében valamilyen személyiségzavar áll fenn.

A személyiségzavaros emberek gondolkodása általában nagyon merev. Rendkívül egocentrikusak és aránytalanul önző magatartást tanúsítanak, ugyanakkor gyenge az önvizsgálati és empátiás képességük. Hajlamosak nagyon stratégiai módon állni az élethez, ami azt jelenti, hogy vannak bizonyos jól körülhatárolt elképzeléseik, hiedelmeik és szabályaik, ezek szerint látják magukat és másokat is.

Emiatt állandó hatalmi harc mehet végbe a párkapcsolatban. A személyiségzavaros embert az vezérli, hogy kijátsszon, manipuláljon másokat, és mindenáron elérje, amit akar. Erősen ragaszkodik a meggyőződéseihez, mivel azok egy önvédelmi rendszer részét képezik. Nagyfokú bizalmatlanság is jellemzi, ami gátat szab a kommunikációnak és az intimitásnak, ezek pedig elengedhetetlenek egy egészséges kapcsolatban. Vannak excentrikus, dramatikus illetve szorongásos személyiségzavarok, de a kategóriák nem különülnek el szigorúan egymástól.

A következő 5 jel személyiségzavarokra utalhat

1. Gyakran úgy érzed, mintha tojáshéjon lépkednél

A kapcsolat kezdetétől fogva furcsa és intenzív reakciókat figyeltél meg a párod részéről, minden különösebb ok nélkül. Előfordulhat, hogy hirtelen nagyon dühös, robbanékony vagy féltékeny lesz. Időnként hosszú hallgatással büntet valamiért, bűntudatot ébreszt benned, és teljes mértékben átveszi az irányítást a kapcsolatban.

Valószínűleg különböző stratégiákkal próbálkozol a helyzet csillapítására, de az csak még inkább elfajul. Időnként azon kaphatod magadat, hogy ok nélkül bocsánatot kérsz, csak hogy megoldd a konfliktust, és helyreállítsd a békét.

Idővel kifogysz a stratégiákból, és egyszerűen csak megtanulsz alkalmazkodni a párod hangulatingadozásaihoz. Rendkívül éberen figyeled a hangulatát, szorongsz, és az egyetlen célod, hogy elkerüld az újabb konfliktust. Közben azonban elveszíted önmagadat, és rengeteg neheztelés gyűlhet fel benned a pároddal, illetve önmagaddal szemben.

2. Kételkedsz önmagadban

A személyiségzavaros emberek nagyon meggyőzőek tudnak lenni. Sokszor azon kapod magadat, hogy megérted őket, és megkérdőjelezed a saját nézeteidet. Ettől csak még nagyobb lesz a bűntudatod, és hajlamos leszel minden nézeteltérés után bocsánatot kérni, akkor is, ha nem hibáztál.

Előfordulhat, hogy hosszú órákat töltesz a cselekedeteid és a viselkedésed felülvizsgálásával, majd végül egyetértesz a partnereddel abban, hogy te provokáltad ki a helyzetet. Ebben az esetben kialakul a társfüggőség.

3. Elszigetelve érzed magadat

Mivel érzelmileg kötődsz a párodhoz, próbálod megmenteni a kapcsolatot a rokonaid, barátaid tanácsai ellenére. Ráadásul előfordulhat, hogy volt már néhány kellemetlen pillanatod, sőt konfliktusod a szeretteiddel a párkapcsolatod miatt.

Be akarod bizonyítani, hogy mindenki téved, és elkezdesz hinni abban az álomképben, hogy helyre tudod hozni a dolgokat. Gondolatban folyton visszatérsz a szép emlékekhez, különleges pillanatokhoz, mindahhoz, ami összeköt téged a partnereddel. Ennek eredményeképpen sokszor kerülni kezded a barátaidat, ismerőseidet, hazudsz önmagadnak és a szeretteidnek egyaránt. A szíved mélyén azonban tisztában vagy az igazsággal, és ez mélyen elszomorít.

A gondolat, hogy segítséget kérj valakitől, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, mert már így is eluralkodott rajtad a szégyen. Ha a partnered mindent az irányítása alatt tart, könnyen előfordulhat, hogy feladtad a hobbijaidat, vagy akár a karrieredet, és ez tovább fokozza az elszigeteltség érzését.

4. Elveszítetted a reményt

Úgy érzed, hogy megrekedtél egy rutinban, és nincs erőd változtatni, vagy nem tudod, hogy javíthatnál a helyzeten. Nehezen látod a jövőt ebben a kapcsolatban, mivel az kiszámíthatatlan és bizonytalan. Szinte állandóan szorongsz, stresszelsz emiatt.

Még akkor se vagy nyugodt, amikor jól mennek a dolgok, mert tudod, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat. Még egy közös nyaralást vagy társasági programot sem tudsz nyugodtan megtervezni, mert az utolsó pillanatban minden a visszájára fordulhat.

5. Érzelmi és fizikai tünetek jelentkeznek

Végül az állandó aggodalom és az elhagyástól való félelem krónikussá válik. Az elfojtás és az érzelmi éberség mindennapos gyakorlata a szorongás tüneteivé alakul. Feszültség okozta fejfájás, emésztési problémák, magas vérnyomás, alvászavarok jelentkezhetnek.

Rászokhatsz az egészségtelen ételekre, a túlzott alkoholfogyasztásra, esetleg gyógyszerekre, például nyugtatókra, hogy csillapítsd a szorongásodat. A krónikus stressz miatt az immunrendszered is legyengülhet, ezért gyakrabban betegszel meg.

Mi a teendő

A felismerés az első lépés, és nagy megkönnyebbülést jelenthet, megadhatja az első lökést a továbblépéshez. Az önvizsgálat sokat segíthet, ugyanakkor a barátoktól, családtagoktól is szégyenkezés nélkül segítséget kérhetsz, vagy szakértőhöz is fordulhatsz.

A legfontosabb, hogy lépésről lépésre visszanyerd az identitásodat és a függetlenségedet. Kezdj el sportolni, iratkozz be egy tanfolyamra, jógázz vagy meditálj. Töltsd meg az életedet pozitív dolgokkal, és gyűjts erőt, hogy visszavedd az irányítást az életed fölött.

A személyiségzavarral küzdő emberek valóban nehezen változnak meg, de mindig van lehetőség a személyes fejlődésre, például egy nagy veszteség, vagy fájdalmas élettapasztalat rávehet valakit a változásra. Ha az illető hajlandó segítséget kérni, még lehet remény a kapcsolat megmentésére.

A legfontosabb azonban, hogy megértsd, miért hagytad egyáltalán idáig fajulni a helyzetet. Ha ugyanis érzelmileg minden rendben volna az életedben, nem tűrted volna el sokáig ezt az egészségtelen kapcsolatot. Ez arra utal, hogy feldolgozatlan traumáid, önértékelési problémáid lehetnek, amikre figyelmet kellene fordítanod.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet