Akinek már volt legalább egy hosszútávú párkapcsolata, az pontosan tudja, milyen kihívásokkal jár az együttélés valakivel. Bár a szerelem rózsaszín ködje belepi a mindennapokat, és a dolgok a lehető legsimábban mennek, mégis becsúsznak pillanatok, amikor fordul a kocka, és úgy érezzük, már semmi sem működik. Vannak periódusok, amikor közös lendülettel, egymás kezét fogva fejlődtök, együtt. Máskor pedig mintha ketten két irányba haladnátok. Ismerősen hangzik?
A pszichológusok szerint ez teljesen normális. Egy párkapcsolat ugyanis dinamikus lefolyású, nem lehet egyenes vonalként elképzelni. Bár mindannyian szeretnénk a lángra lobbanó szerelmet egy palackba zárni, és a heves érzelmeinket örökre megtartani, egy házasság nem így működik. Megvannak a hullámvölgyei, hol a felhők fölött szállunk, hol pedig a mélybe zuhanunk. A házasság egyetlen kiszámítható része a változás, amit az idő előrehaladtával mindkét fél elkerülhetetlenül megtapasztal – írja a Forbes.com.
A tudósok különböző felméréseket végeztek annak érdekében, hogy megfejtsék, mi egy sikeres házasság titka, illetve, milyen érzelmi hullámvasúton utaznak azok, akik össze merték kötni az életüket. Létezik egy teszt, melyből könnyen kideríthető, egy kapcsolatnak szüksége van-e extra odafigyelésre, vagy éppen simán működik-e.
Gondold végig, hogy egyetértesz-e az alábbi kijelentésekkel, vagy sem. Ennek függvényében, a választ is megkapod:
1. A partneremmel tökéletesen megértjük egymást.
2. Elégedett vagyok a partnerem személyiségjegyeivel és szokásaival.
3. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a házasságunkban a szerepfeladatokat kezeljük.
4. A partnerem megérti és megértően viszonyul minden hangulatomhoz.
5. Örülök a kommunikációnknak, és úgy érzem, hogy a partnerem megért engem.
6. A kapcsolatunk sikeres.
7. Boldog vagyok azzal, ahogyan döntéseket hozunk és konfliktusokat oldunk meg.
8. Boldog vagyok az anyagi helyzetünkkel és azzal, ahogyan pénzügyi döntéseket hozunk.
9. Az igényeim kielégülnek a kapcsolatomban.
10. Boldog vagyok azzal, ahogyan a szabadidős tevékenységeinket és a közösen töltött időt kezeljük.
11. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a szeretetünket kifejezzük, és ahogy viszonyulunk egymáshoz.
12. Elégedett vagyok azzal, ahogyan mindketten kezeljük a szülői felelősségünket.
13. Soha nem bántam meg a partneremmel való kapcsolatomat, még egy pillanatra sem.
14. Elégedett vagyok a szüleimmel, apósommal és barátainkkal való kapcsolatunkkal.
15. Jól érzem magam azzal, ahogyan mindketten gyakoroljuk vallási meggyőződésünket és értékeinket.
Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott válaszok általában a pillanatnyi helyzetet tükrözik egy kapcsolatban, amiről viszont ismét kihangsúlyozzuk, hogy változó. Ráadásul ez különböző dolgokat jelent a különböző párok számára, ám a kutatók azonosítottak egy közös sorrendet a házassági fejlődésben, ami a következőképpen néz ki: íme a házasság evolúciójának 6 szakasza!
1. A szeretetteljes kapcsolat
Ebben a kezdeti szakaszban mindkét partner örömét leli a másik szükségleteinek a kielégítésében. Ekkor még a másik kívánságát lessük, igyekszünk mindenben a kedvében járni. A kölcsönös gondoskodás az érzések megszilárdítását szolgálja, és segít elmélyíteni egymás megértését, a mindennapi élet zavaró tényezőitől függetlenül.
2. A mézesheteknek vége
Ebben a szakaszban a dinamika megváltozik. Valamelyik partner előbb-utóbb nem felel majd meg a másik elvárásainak, ezért jön a csalódás és a fájdalom. Ettől függetlenül, az egymás jólétének biztosításába vetett kölcsönös hit még megmarad, de a viselkedés manipulatívabbá válik.
A szeretet és a gondoskodás már nem feltétel nélküli, a partnerek pedig a kritizálás és a sértettség vagy csalódottság között lavíroznak, és a kapcsolat eltávolodik az ideális állapottól.

3. Kiegyenlítődés
A csalódottság és a sértődöttség gyakran haragba megy át, melyet komoly hatalmi harcok is követhetnek. A harc védekezési mechanizmusként is szolgálhat a csalódottsággal szemben, amiért nem sikerült visszaállítani a kezdeti szeretetteljes kapcsolatot. A viták középpontjába olyan témák kerülnek, mint a pénz, a s*ex vagy az együtt töltött idő.
Szélsőséges esetekben a házastárs megbántásának eszközeként házasságon kívüli viszonyokra is sor kerülhet. A hatalmi harc a feltétel nélküli szeretetre és elfogadásra vonatkozó, nem teljesült elvárásokra adott reakciót tükrözi, a párok a hatalmi dinamikán keresztül próbálják ellenőrizni egymást.
4. Túlélés
Az érzelmileg kimerült, a válás szélére sodródó házastársak ahelyett, hogy rendeznék a konfliktusaikat, az élet más aspektusaira terelik a figyelmüket. Bár hiányzik az életükből a romantika, a szerelmi megnyilvánulás, a felek egymás iránti elkötelezettsége megmarad, és a pár a család javát szolgáló közös érdekekre összpontosít, mint például a házépítés, a gyermeknevelés vagy a karrier. Nem elégedettek egymással, de a közös cél érdekében együttműködnek, ezáltal pedig pozitív kapcsolat alakul ki közöttük.
5. Mindenki törődik a maga dolgával
A házastársak gyakran bevallják, hogy a másik féltől várják az igényeik kielégítését. Ez a felismerés fokozott függetlenségre és önbizalomra késztet, mivel az egyének egyedül keresik a kielégülést. A boldogság keresése a házastársról külső forrásokra helyeződik át, ami az újraéledő szenvedély szakaszát jelzi, de egyben a kapcsolat korlátjainak a felismerését is.
6. Felnőtté válás
Az utolsó szakaszt a valóság elfogadása jellemzi, a hangsúly a jelenre helyeződik át. Ekkor a felek már felismerik, hogy az érett kapcsolathoz szükség van a külön érzelmi identitás fenntartására. A pár felelősséget vállal az egyéni örömökért és fájdalmakért, továbbá növekszik benne a rendelkezésre állás érzése, főleg a társával szemben.
A legfontosabb következtetés, amit a házasság evolúciójával kapcsolatos kutatásokból levonhatunk, hogy minden házasságban és hosszú távú párkapcsolatban vannak fordulatok. Még akkor is, ha úgy érzed, minden hiába, ne feledd, a kapcsolatod folyamatosan fejlődik. A pszichológusok nem tudnak mindenre választ adni, de azt biztosan állítják: egy év múlva másképp fogsz vélekedni a házasságodról, mint ma!