Az alábbiakban megosztunk veled egy roppant egyszerű, de annál elegánsabb frizurát, amelyet ráadásul pár perc alatt el is készíthetsz. Könnyű lépésekben elsajátíthatod a hajfonás művészetét, és ki is próbálhatod magadon!
Szükséged lesz: két vékony hajgumira, néhány hajtűre és kb. 5 percnyi időre.
Íme mit kell tenned:
* Válaszd el a hajad két egyenlő részre, de úgy, hogy a választék ne legyen túl hangsúlyos. Az egyik részt hozd előre, ezzel majd később fogsz foglalkozni. A másikat válaszd el három egyenlő részre.
* Kezdj neki a fonásnak úgy, hogy csak a fonat belső részéből adsz hozzá tincseket. A lényege a fonásnak ugyanaz, mint a „réteges” vagy „parketta” fonásnak (kinek hogy ismerős), csak egyfelé. Ha elérkeztél a vállak szintjére, köss hajgumit a fonat végére.
* Ugyanezt a műveletet ismételd meg az előrevett tincseiddel is.
* Hozd mindkét hajfonatot hátra, és fogd egybe őket a hajtűk segítségével. A copfok, amelyek a fonatok végén maradtak, a felfont haj mögé rejthetők.
A végeredmény? Egy bohókás, sikkes, bájos frizura, amely helytáll úgy egy partiban, mint a munkahelyen, vagy akár egy előkelő eseményen is, tökéletesen passzolva a nyári napok hangulatához.