A vakbélrák rendkívül ritka, de egy friss tanulmány szerint két meghatározott korcsoportban egyre gyakrabban fordul elő. Ezért fontos tisztában lenni azzal a nyolc alapvető tünettel, ami a betegségre utalhat.
Az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a vakbélrák aránya megnégyszereződött az Egyesült Államokban a 36-44 évesek, tehát az 1981 és 1989 között született emberek körében. Az 1976 és 1984 között születettek – tehát a 41-49 évesek – körében szintén megháromszorozódott a diagnózisok aránya.
A tanulmány vezető szerzője, Andreana Holowatyj szerint ezt figyelembe véve a fiatalabb felnőtteknek is tisztában kellene lenniük a vakbélrák kockázatával, valamint annak tüneteivel.
A legtöbb vakbélrák a vakbél nyálkahártyájából indul ki, ahol a mirigyek folyadékot, például nyálkát termelnek. Mint sok már rákos megbetegedés, ez is észrevétlen maradhat, és nem mutat tüneteket, amíg a betegség nem terjed el a szervezetben, vagy az esetleg jelentkező tünetek könnyen elkerülhetik a figyelmünket.
A Cleveland Clinic szerint a vakbélráknak nyolc fő tünete van, amire érdemes odafigyelni. Ezek a tünetek személyenként eltérőek lehetnek, és sok esetben más tényezőkre vezethetők vissza, de fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel.
Ilyen például a puffadás, a hasban jelentkező kellemetlen feszültség vagy teltségérzet, amit a túlzásba vitt evés, a stressz vagy a nem megfelelő étrend ártalmatlan jelének is nézhetünk, de valójában a vakbélrák egyik alapvető tünete is lehet.
Hasonlóképpen a derékbőség növekedése vagy a hasban felgyülemlett folyadék fokozatos súlygyarapodásnak tűnhet, de komolyabb problémára is utalhat.
Szintén ide tartozik a hasi vagy kismedencei fájdalom, ami eleinte enyhe lehet, és könnyen összetéveszthető a menstruációs görcsökkel, izomhúzódással vagy emésztési zavarokkal.
A bélműködésben bekövetkezett változásokat, például a hasmenést, sokan az élelmiszer-érzékenységnek vagy étrendváltoztatásnak tulajdonítják, de ezek is figyelmeztető jelek lehetnek.
Az émelygés és a hányás szintén gyakori tünetek, amik enyhébb esetben összefüggésbe hozható például egy gyomorrontással vagy ételmérgezéssel, ezért szintén könnyen elkerülik a figyelmet.
Egyesek ugyanakkor korai teltségérzetet tapasztalnak, ami azt jelenti, hogy már néhány falat étel után jóllakottnak érzik magukat.
Egy másik tünet, amit azonban már nehezebb figyelmen kívül hagyni, a vakbélgyulladás, ami erős fájdalommal jár. A kezeletlen vakbélgyulladás életveszélyes lehet, ezért azonnal orvoshoz kell vele fordulni.