A jövőben pár egyszerű lélegzetvétel által az orvosok bármilyen típusú rákos megbetegedést képesek lehetnek diagnosztizálni.
Legalábbis erre a következtetésre jutottak brit tudósok, miután kísérletek során eléggé pontos eredményeket értek el.
A módszer kidolgozására, bevezetésére még várni kell, hiszen még további két év kutatás és kísérletezés szükségeltetik, ehhez mintegy 1500, daganatos beteg bevonásával fognak teszteket végrehajtani – adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió.
Ebből továbbá az is kiderül, hogy egy speciális, a szervezetből kiáramló molekulák azonosítására képes berendezés segítségével állapítanák meg a daganatos betegség típusát. Az elképzelések szerint a páciens 10 percen keresztül kell lélegezzen a berendezésbe, majd a kapott mintákat laboratóriumban elemzik ki – hivatkozik a hírtelevízió a Cancer Research UK Cambridge Center-re.
Ez a módszer azért lenne hasznos, mert a legtöbb rákos személy túl későn részesül megfelelő kezelésben, márpedig a túlélés esélyét mindenképp növeli, ha időben kiderül a baj.