KezdőlapÉletmódEgészségHelyes táplálkozási szokások kialakítása négy lépésben

Helyes táplálkozási szokások kialakítása négy lépésben

Négy lépés a helyes táplálkozáshoz

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A megfelelő táplálkozásról tévhit azt gondolni, hogy csakis a külsőségekről szól: a legfőbb mozgatórugója nem más, mint az egészség. Egyrészt a túlsúly sokféle betegséget, panaszt hozhat magával, másrészt a megfelelő tápanyagok és vitaminok bevitele az immunrendszer ellenállásában is rendkívül fontos szerepet játszik. Nem beszélve a közérzetünkről, amelyet pozitív irányba befolyásol, ha odafigyelünk az étkezésre.

Az egészséges táplálkozás kapcsán sokan esnek abba a hibába, hogy összekeverik a diétával, pedig a kettő nem ugyanaz, sőt! A koplalás nem egyenlő az egészséggel, hanem éppen az ellenkezőjét éri el: olyan hiányokat idéz elő a szervezetben, amely később megbosszulja magát. Az otthon kezdett diétákkal jobb óvatosnak lenni, ezért, ha zavaró, egészségtelen a túlsúly, mindenképp érdemes dietetikus segítségét kérni.

A helyes étrend talán nehezen megvalósíthatónak vagy bonyolultnak tűnhet, de ha néhány alapelvet szem előtt tartunk, hamar rutint szerezhetünk, és nem érezzük erőfeszítésnek az új életmódot. Nézzük, melyek az alapvető élelmiszertípusok, amelyeket ismernünk kell, illetve melyek azok a táplálékkiegészítők – mint például vitaminok, glutaminkészítmények és ásványi anyagok –, amelyeket érdemes beszereznünk.

Figyeljünk a változatosságra!

Talán nem is gondolnánk, de az egészség egyik kulcsa a változatosság. Nem az a baj, ha mindent fogyasztunk, hanem ha mindig ugyanazt esszük. A magyar konyhát tekintve sok étel nagyon hasonlóan készül, de nyugodtan legyünk kreatívak és csempésszünk bele egy kis újdonságot: a húsokból válasszuk a soványabbat, a klasszikus köretek helyett kísérletezzünk zöldségekkel akár párolt, akár sült formában.

Attól sem kell megijedni, hogy a megszokott zsiradékot esetleg mással is helyettesítsük: sokféle kevesebb kalóriamennyiséget számláló olaj található már a boltokban. Ezeket beépíthetjük a konyhánkba úgy is, hogy legalább alkalmanként elővesszük. Szintén így tehetünk az alternatív lisztekkel: nem feltétlenül kell mindent ebből sütnünk, de például heti több alkalommal készülhet velük a rántás levesbe, főzelékbe.

Tartsuk be a különböző élelmiszertípusok arányait!

Az egysíkú étkezés megszüntetésének másik módja, hogy figyelünk arra, melyik élelmiszertípusból mennyit és milyen gyakran viszünk be a szervezetünkbe. A napi étkezésben körülbelül 55 százalékban szénhidrátot, 15 százalékban fehérjét, illetve 30 százalékban zsírt érdemes fogyasztani, és az sem mindegy ezt milyen formában tesszük.

Zsírok esetében a tejtermékekből, húsokból kell a legkevesebbet bevinnünk a szervezetünkbe naponta, míg a telítetlen és többszörösen telítetlen zsírsavakból többet. Így a dióféléket, olívaolajat, növényi olajokat, halakat érdemes nagyobb arányban enni. Az olajos magvakat válasszuk tízóraira, uzsonnára – egy kis marékkal elég megenni belőlük nagyobb kalóriatartalmuk miatt.

Gyakran olvasni fogyókúrák kapcsán, hogy meg kell vonni a szénhidrátot a szervezettől. A jó szénhidrátokra, azaz a magas rosttartalmú, lassan felszívódó típusokra viszont igenis szükség van. Így például a teljes kiőrlésű gabonafélékre, a hüvelyes zöldségekre vagy a gyümölcsökre. Utóbbiakat cukortartalmuk miatt javasolt inkább a délelőtti órákban fogyasztani.

A halak, a sovány sajtok, natúr és görög joghurtok, a csicseriborsó vagy a fehér húsok mind kiváló fehérjeforrások, ajánlott őket nagy mennyiségben a vacsoraasztalnál elfogyasztani. A fehérje csontjaink egészségéért és izmaink épüléséért is felel.

Sok zöldség, gyümölcs

Napi fél kiló lenne az ideális ebből az élelmiszercsoportból: éppen ezért zöldséget minden étkezéshez javasolt fogyasztani. Magas rosttartalmuk miatt jótékony hatással bírnak az emésztésre, kis kalóriatartalmuk miatt pedig segítenek a megfelelő testsúly fenntartásában. Emellett a zöldségek és a gyümölcsök is gazdagok vitaminokban és tápanyagokban. Fogyasszuk őket sütve, párolva, nyersen, és igyekezzünk idénytermékeket választani!

Pótoljunk minden tápanyagot!

Természetesen nem minden tápanyag vihető be élelmiszereken keresztül a megfelelő mennyiségben. Szerencsére ma már a legfontosabb A-, B-, C-, D-, illetve E-vitaminokat megtaláljuk tabletta formájában is. Ehhez hasonlóan a cink, a vas, a szelén, a magnézium és a kalcium szintén pótolható nagyobb arányban vitaminkészítményekből.

Emellett más, speciálisabb anyagokat is megtalálunk a kínálatban: a glutamin például a szervezetünkben is megtalálható aminosav, ami jótékony hatással van emésztésünkre, segít az egészséges bélflóra kialakításában. A különböző glutaminkészítményeket tabletta és por formájában is megvásárolhatjuk, nagy előnyük, hogy tartósítószer nélkül előállíthatóak.

Az egészséghez több kell

Az étkezés mellett akad még néhány apróság, amelyre jó odafigyelnünk. Rendkívül fontos a megfelelő hidratálás: igyunk meg naponta 2-3 liter vizet, amely mind az emésztésünkre, mind a bőrünk, szervezetünk állapotára rendkívül jó hatással bír. Az egészséges étkezés legjobb kiegészítője a rendszeres mozgás. A kedvenc sportunk végzése heti néhány alkalommal – vagy több, hosszabb jóleső séta a természetben – segít a jobb állóképesség kialakításában, a szív-és érrendszer szinten tartásában, valamint a méregtelenítésben.

Ha a fenti tanácsokat betartjuk, odafigyelünk arra, miből, mennyit viszünk be és pótoljuk a megfelelő tápanyagokat, nem fogunk csalódni. Nemcsak az egészségünk, de a közérzetünk sem hagy majd kivetnivalót maga után.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet