A kardiológusok egyikei azon specialistáknak, akik első kézből látják, mit képes elművelni a rossz étrend az emberi testtel. Ők a szív-érrendszer elváltozásaival szembesülnek, melyeket javarészt az egészségtelen táplálkozás és a helytelen életmód okoz. A statisztikai adatok rémisztőek, évente hány ember esik áldozatául ennek a fajta betegségnek, köztük olyan is, aki alig töltötte be a 40-et. A szív- és érrendszeri elváltozások a fiatal korosztályt sem kímélik, és csak az USÁ-ban több mint 600 ezer ember halálát eredményezik évente, férfiakét és nőkét egyaránt.
A kór alól maguk a szívgyógyászok sem lehetnek kivételek. Gyakorlatilag bárki elszenvedhet bármikor egy szívrohamot. A hangsúly a kockázatokon van – el szeretnéd kerülni? Csökkenteni szeretnéd a kockázatát? „Az étel legyen a te orvosságod” – mondta Hippokratész, a szavai pedig azóta is megállják a helyüket. A megfelelő táplálkozás ugyanis nemcsak a szív egészségét támogatja, hanem a test minden részére és funkciójára pozitívan hat.
Vannak kutatások, melyek ezt egyértelműen bizonyítják. Dr. Andrew Freeman, szívgyógyász a következőket állítja: „ha a világ olyan részeire megyünk, ahol az emberek nem voltak kitéve a nyugati életmódnak, vagyis a mozgásszegénységnek és a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának, a szívbetegségek nagyon korlátozottan fordulnak elő”.
Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele: azzá válunk, amit megeszünk, mégsem lehetséges mindig és minden esetben a problémás ételek kiiktatása. Ekkor lép érvénybe a mértékletesség szabálya, amikor az adagok betartása kulcsfontosságú.
„Nincs olyan étel, ami megmenti az életed… És nincs olyan sem, ami megöl. Az egyensúlyról van szó” – hangsúlyozta dr. Sharonne Hayes, a szív- és érrendszeri orvostudomány professzora. „Tehát az alkalmi Cheeto vagy egy szelet sajttorta nem fog megölni, de hogy mit és mennyit eszel, az a döntő” – tette hozzá a professzor.
A két szívgyógyász, hogy támpontot nyújtson azoknak, akik változtatni szeretnének az életmódjukon, és akiknek fontos az egészségük, egy nyolcpontos listát dolgozott ki olyan ételekről, melyeket ők, szakemberként, személy szerint sosem vagy csak alkalomadtán fogyasztanának. Íme Freeman és Hayes összeállítása, a TODAY kérésére.
1. (Császár)szalonna, kolbász és egyéb feldolgozott húsok
Hayes, akinek a családjában már előfordult szívkoszorúér-betegség, vegetáriánus. De még mielőtt 25 évvel ezelőtt abbahagyta volna az állati fehérje fogyasztását, kerülte a feldolgozott húsokat, mert magas a kalóriatartalmuk, a telített zsírsavtartalmuk, a sótartalmuk, és olyan hozzáadott összetevőket tartalmaznak, mint a nitrátok, melyekről mind tudjuk, hogy károsak.
Nem csak a szív egészségére lehet hatással a hotdog, a szalámi, a szalonna, a sonka és a szárított húsok túlzott fogyasztása: az Egészségügyi Világszervezet megállapította, a feldolgozott húsok fogyasztása akár rákot is okozhat – mutatott rá Freeman.
2. Burgonyachips és más feldolgozott, csomagolt rágcsálnivalók
Ezektől érdemes mind távol maradnod. „Kultúránk nagyra értékeli a kényelmet, ami nagyszerű, de a kényelem nem jelenti azt, hogy csomagolt, feldolgozott, hozzáadott cukrot és sót tartalmazó élelmiszereket kell ennünk. A természet pontosan azokat az ételeket biztosította számunkra, amelyeket fogyasztanunk kellene, csak meg kell ennünk őket” – fogalmazott Freeman.
Ilyen természetes és adalékmentes rágcsálnivaló az alma, a sárgarépa és más gyümölcsök, zöldségek, melyek mind értékes növényi rostban és egyéb tápanyagokban gazdag lehetőségek. Meg sem kell főzni, nyersen, önmagukban, akár héjastól is ehetők.
Hayes egyetért sok táplálkozási szakértővel abban, hogy az egyszerű szénhidrátok, amelyek a chipsekben, kenyérben és kekszekben találhatók, nagyobb problémát jelentenek, mint a zsír. Éppen ezért igyekezzünk kizárni ezeket az étrendünkből, és keressük a lassan lebomló, egészséges szénhidrátokat, melyek nem keserítik meg később az életünket.
3. Desszert
A hozzáadott cukrokat csak nagyon korlátozott mennyiségben élvezd, vagy egyáltalán, jegyezte meg Freeman. Mivel ő maga is ember, legfeljebb hetente egyszer enged a csábításnak és fogyaszt olyan édességeket, mint például a pite, fagylalt vagy csoki – szigorúan visszafogott adagokban, a kalóriák korlátozásának érdekében. Számára nem csak orvosként fontos az egészséges testsúly megtartása, az elhatározását pedig töretlenül tartja, akárcsak a kilóinak számát, ami az elmúlt 30 évben nem változott.
4. Túl sok fehérje
„Úgy tűnik, ebben az országban a fehérje megszállottjai vagyunk. Nem ritka, hogy az emberek kétszer annyi fehérjét fogyasztanak, mint amennyire egy nap szükségük lehet, ez pedig megterheli a veséket, és később még több problémát okozhat” – figyelmeztet Freeman.
Egy másik probléma, hogy a plusz fehérje gyakran olyan húsokból származik, amelyek magas telített zsírtartalmúak, ami növelheti az LDL- vagy rossz koleszterinszintet, és más élelmiszercsoportok rovására megy, figyelmeztet az Amerikai Szív Szövetség. Amit tehetünk, hogy ne vigyük túlzásba, és válasszuk a növényi fehérjét, tanácsolta mindkét orvos.
5. Gyorséttermi ételek
Hayes évek óta nem evett gyorséttermi ételt. Egyes láncok megengedik maguknak, hogy friss zöldségekből egy viszonylag egészséges menüt állítsanak össze, de a legtöbb hamburgeres és csirkés gyorséttermet nagyívben kerülni kéne, „mert gyakorlatilag semmi olyan nincs az étlapon, ami egészséges lenne az ember számára” – vallotta Hayes. Még azon tételeknek is, amelyek nem sültek, jellemzően magas az egyszerű szénhidráttartalmuk.
6. Energiaitalok
Freeman személy szerint azért kerüli őket, mert hozzáadott cukrot tartalmaznak, továbbá olyan összetevőket, amelyek magas vérnyomást vagy a szívritmuszavart idézhetnek elő. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a koffeint ki kellene hagyni.
Az például egészséges, ha minden nap mértékkel teát vagy kávét fogyasztunk, árulta el a szívgyógyász. Csak figyeljünk arra, hogy mit teszünk a csészénkbe: a feketekávé kalóriabombává válhat, ha cukrot, tejszínhabot, karamellt és más feltéteket adunk hozzá.
7. Hozzáadott só
Gyakorlatilag nincs olyan ember, akinek ne kerülne túl sok só az étrendjébe, jegyezte meg Hayes. Nem ritka, hogy valaki az ajánlott napi mennyiség háromszorosát vagy négyszeresét kapja – tette hozzá Freeman.
A hozzáadott só olyan termékekben lapul, amelyekről nem is gondolnánk: a kedvenc gabonapelyhünkben, a szendvicsünkhöz mellékelt savanyúságban vagy a szaftos és nedves csirkemellben, amelyet előre bepácoltak, hogy kellően zamatos legyen.
Olvasd el a címkéket, és légy tisztában azzal, hogy mennyi nátriumot viszel be. Az ételhez só kell, de a magas nátriumtartalmú étrend megemeli a vérnyomást.
8. Kókuszolaj
Több telített zsírt tartalmaz, mint a sertészsír, figyelmeztet Freeman. „Egyes kutatásokban ateroszklerózist idéznek elő vele patkányokban és más állatokban. Helyileg remekül működik: csodálatos hidratáló a hajra és a bőrre, de én nem ennék belőle túl sokat” – nyilatkozott az orvos.