Szeretünk hinni abban, hogy tanulunk a tapasztalatainkból és hibáinkból, főként akkor, ha a szerelemről van szó. A valóság azonban teljesen másképp alakul – világosít fel Kayla Knopp, kutató.
Rábukkantak ugyanis a kényelmetlen igazságra azokra a személyekre vonatkozóan, akik megcsalják a párjukat – újra megteszik! Egy nemrégiben végzett kutatás szerint, akik egyszer hűtlenek voltak a partnerükhöz, nem fognak megváltozni.
3,5-ször nagyobb az esélye annak, hogy ismét félrelép az, aki már egyszer megtette, mint az, aki hűséges a párjához. A Denveri Egyetem rámutatott, a megcsalás egyaránt megbélyegzi azt, aki megteszi, mint azt, aki szenved miatta.
A kutatás vezetője, Kayla Knopp összesen 484 nem házas, 18 és 34 év közötti személytől vett interjút, az adatok feldolgozásakor pedig megállapította, hogy aki már félrelépett egy kapcsolatban, az később is megteszi. Arra is rájött, hogy a hűtlenség áldozatai legtöbbször olyan új partner után néznek, aki ugyancsak megcsalja őket, a már ismert fájdalmat ébresztve fel bennük.
Ugyanez a sablon húzható rá azokra a kapcsolatokra, amelyekben a hűtlenség helyett az erőszak uralkodik. Amennyiben a partnerek közül egyik agresszív, ezt a fajta viselkedést át fogja vinni a további kapcsolataiba is (ötször nagyobb eséllyel), illetve aki az agresszió miatt szenved az adott viszonyban, a következőkben is szenvedni fog.
A kutatás eredményeire alapozva a tudósok kijelentették, bár szeretjük abban ringatni magunkat, hogy tanulunk a hibáinkból és ugyanazt a ballépést kétszer nem követjük el, mégsem tudjuk levetkőzni a tulajdonságainkat és elszakadni ártó szokásainktól – nyilatkozta Knopp.
Miért történik mindez? – tesszük fel a kérdést. Előzetes kutatások szerint azok a személyek, akik félrelépnek, általában nagyon jók abban, hogy megindokolják hűtlenségüket, és mindig optimisták a kockázatos helyzetek kezelését illetően. Más felmérések viszont arra mutattak rá, hogy a szexuális szorongás, a szexuális kedvtelenség és a kockázatvágy nagy szerepet játszik a megcsalásban. Meglepő lehet, de a hűtlenség és agresszió már-már hétköznapi jelenség. Az Egyesült Államokban például a kapcsolatok 25%-ban fordul elő megcsalás, az ellenük irányuló agresszióról pedig a nők 29%-a tesz feljelentést. A partnerek 94%-a pedig érzelmi erőszakról vallott.
Kyla Knopp kutatása fontos tanulságot von le számunkra: tudatosítsuk magunkban a zavaró tényezőket, melyeket a kapcsolatunk állít elénk, és szakítsunk velük. A legtöbb ember ugyanis nem akarja észrevenni, hogy valami nincs rendben, így nem is tudja orvosolni a problémát.