Amióta léteznek hosszú kapcsolatok, a férfiak azóta bocsátkoznak kalandokba, de természetesen semmi sem biztosítsa azt, hogy egy nő ne lépne túl egy kapcsolat határán, azért mégis jó, ha tudjuk mi vezérli a férfiakat a megcsalásra.
A férfiak azért csalják a nőket, mert megtehetik, annak ellenére, hogy a nők ezt nehezen értik meg, írja az All women‘s talk.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Amikor a férfi félrelép egója megnő. Amikor a férfi kapcsolatban él, hajlamos azt hinni, hogy már nem érdekes az ellenkező neműek körében. Ha pedig érdeklődést vél felfedezni egy másik nőben egója megnő, ha ez pedig az ágyjelenetig is eljut, büszke lesz magára.
Ha már a hobbija sem érdekli és nem nyújt számára kellő élvezetet, keres egy olyan valakit akit érdekel és lelkesedéssel tölt el mindez. Az ágyig pedig már csak néhány lépés.
A férfiak legtöbbször akkor lépnek félre, amikor párjukat már nem szeretik. Lehet veled van, több okból kifolyólag, de attól még keresi a szerelmet, és egyszer meg is találja.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
A férfi akkor csalja meg párját, ha azzal sokat veszekedik. Teszi mindezt azért mert egyre boldogtalanabb, a boldogságot pedig más nők karjaival keresi.
A férfiak azért lépnek félre mert izgalmas. Az életetek unalmassá vált és úgy gondolja, többé nem kellesz neki. Amikor egy másik nő jobban érdekli őket, nem haboznak és belemennek a csábításba. Félrelépnek, hogy bebizonyítsák képesek még a csábításra.
Ha nincs kéznél a barátnő kerítenek egyet. Megcsal, ha a múltban már egyszer megtette. Ha pedig már megtette, a következőt könnyebben megteszi.
És ne felejtsük el, hogy a férfi akkor is félrelép, ha te is megcsaltad. Annak ellenére, hogy úgy gondolod idővel megbocsájt, a tüske a lelkében maradt és sokszor ezt csak egy félrelépéssel tudja ellensúlyozni.