Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Az Egészségügyi Világszervezet javaslata, hogy úgy a felnőttek, mint a gyermekek esetében, szükségszerű a cukorfogyasztás csökkentése, és ez nem érheti el a napi teljes kalória bevitel 5%-át. Bár szinte lehetetlennek vagy nagyon nehéznek tűnhet ennek eleget tenni, bemutatunk néhány praktikát, mely által ez megvalósítható.

Első körben elég elkerülni a cukros és szénsavas italok fogyasztását, és korlátozni az elfogyasztott édességek mennyiségét. Ezeket betartva az alábbi változások mennek végbe a szervezetünkben!

1. Egészségesebbé és energikusabbá válunk!

Köztudott, hogy a cukor a glükóz forrása, amely szükséges a szervezet számára az energia előállításához. Alacsony vércukorszint mellett az ember kimerültnek érezheti magát, passzívvá válhat és akár az eszméletét is elveszítheti. De ennél sokkal veszélyesebb azonban, ha a vérben magas a cukorszint, mert ez súlyos anyagcsere-rendellenességeket okozhat.

2. A testsúlyunk stabilizálódik!

Amint korlátozzuk az édességbevitelt, elkezdődik a fogyás. A probléma nem csak az, hogy a cukor önmagában is jelentős kalóriaforrás, hanem legtöbbször ezt hozzáadják olyan magas kalóriatartalmú termékekhez, mint amilyenek a sütemények, gyorséttermi ételek, tejalapú desszertek és egyebek. Ezek fogyasztásának korlátozásával könnyedén megszabadulhatunk a fölösleges kilóktól.

3. Az emésztőrendszerünk jobban fog működni!

Amíg az ízlelőbimbóink egy újabb édességet élveznek, addig a gyomor – és bélrendszerünk szenved. A cukor lebomlása ugyanis kifejezetten a bélben zajlik le, és az ebből bekerült felesleg, megzavarja az enzimek működését a gyomorban, a belekben és a hasnyálmirigyben egyaránt. Ha feladjuk az édességek fogyasztását, és helyettesítjük azokat magas rosttartalmú élelmiszerekkel, meglepő módon bélrendszerünk úgy fog működni, mint egy svájci óra.

4. Nem érezünk kényszert a nassolásra!

A cukorfüggőség működésének mechanizmusa nem különbözik a kábítószerétől. Ha édességet eszel, az agyad számára ez örömöt okoz, és így máris sóvárogsz egy újabb adag után. A jó hír az, hogy ez az ördögi kör megszakadhat! Amint megváltoztatod az étrendedet, észre fogod venni, hogy mind kevesebb és kevesebb édességre vágysz, és szinte meglepődsz a körülötted lévő személyeken, akik nem tudják abbahagyni az édességek fogyasztását.

5. Végre érezni fogod az ételek valódi ízét!

Nem sikerül egy jó teát vagy kávét elfogyasztanod cukor nélkül? Ha ez így van, akkor sajnos valójában nem is ismered ezeknek az italoknak a valódi, natúr ízét. A megszokott cukoradag nélkül, eleinte furcsa lesz ezeknek az ízeknek az elfogadása, de ha ezt sikerül megtennünk, akkor a cukortól „édes” múltunk, már csak egy rossz emlék lesz számunkra.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!