Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Bizony azokban az időkben, amiről még nagyanyáink meséltek, jópár dolog, ami most teljesen normális, erkölcstelennek bizonyult.

Az alábbi 3 dolgot figyelmesen elolvasva igazán hálásak lehetünk, hogy nem a ‘70-es évek tájékán születtünk!

A nők nem mutathattak érdeklődést

A “becserkészés” koránt sem volt olyan kényelmes, mint manapság. A nőknek egy teljeskörű (ám látszólagos) passzivitást illett mutatniuk bármilyen hódítási kísérlettel szemben. Ma viszont a találkák, négyszemközti beszélgetések és séták megbeszélése alap, sőt, egyértelmű, ha valaki hajlandó kettesben eltölteni egy másik valakivel egy rövidebb időt, ott az esélyek már jócskán számbavehetőek – “jó vagyok nála”.

Ez teljes egészében nem veszett ki ugyan, de mára csupán távoli rokonságot mutat a hajdani passzív magatartással. A nők ma is mérlegelik, hogy mennyire szabad kimutatniuk érzelmeiket, esetleg szimpátiájukat. Minden esetre, ha egy esti séta és beszélgetés jól telt, a “Köszönöm szépen, jól éreztem magam” és a hazakísérés semmilyen erkölcsi és illemtani szabályt nem hág át – viszont annál jobban esik.

A nőknek minden körülmény között csinosnak kellett lenniük

Kedves hölgyeim, szó sincs arról, hogy bármit veszítettetek volna bájaitokból. Egyszerűen arról van szó, hogy régebb ezt nem tetszés céljából alkalmazták, hanem csupán, mert így volt a módi. A rúzs, a vasalt szoknya, az elkészített haj és ékszerek reggeltől estig a nők kötelező viseletei közé tartoztak.

Gondoljunk csak bele: egy fárasztó és stresszes nap után lenne kedvünk ahhoz, hogy sminkeljük, rúzsozzuk magunkat pusztán azért, mert így illik? Kétlem… Sokkal jobban esik, ha hazaérünk, és kedvesünket kényelmes, házi ruhába bújva fogadhatjuk. Később viszont, egy különlegesebb, vagy legalábbis nem hétköznapi alkalommal megvillantjuk igazi, boszorkányos bájainkat.

Egy nőnek sohasem illett kimutatnia szexuális étvágyát

Utolsó, és egyben legmegkapóbb tény. Igen, nem is olyan régen, a nőknek nem illett a szerelmeskedést kezdeményezniük. Ez a férfiak kiváltságos joga volt. Természetesen nem merem állítani, hogy soha, semmilyen körülmények között sem voltak “blokádtörők”, akik fittyet hányva az illemre meghazudtolták koruk elvárásait, de őket bizony a férfiak pletykába keverték, és rövid időn belül a társadalom kirekesztette magából.

Manapság ez a hozzáállás igencsak sok vitát szít a kapcsolatokon belül. A szokás (vagy illem?) ma már nem szab ilyen határokat, és bizony, férfi honfitársaim, bevallhatjuk, hogy egy átgürizett nap után egy szikrát sem haragszunk kedvesünkre, ha nem a konyhában üldögélve várja, hogy vajon mi lesz? A szexuális hozzáállás sokban változott, és ha már a nők kivívták és azóta is hangoztatják az egyenlőségüket, akkor ezen a téren is éppúgy kötelességük lépni, mint a férfiaknak.

Bévé


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!