Százhárom éves korában, csütörtök hajnalban elhunyt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója – adta hírül a Nemzeti Sport.
Keleti Ágnes nemcsak Magyarország, hanem a világ sporttörténetének kiemelkedő alakja volt: ő volt a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportoló, valamint a világ legidősebb élő, és valaha volt legidősebb olimpiai aranyérmese.
Keleti Ágnes jövő héten ünnepelte volna 104. születésnapját. Pályafutása során számos emlékezetes sikert ért el, amelyek közül kiemelkedik az 1952-es helsinki olimpia, ahol műszabadgyakorlatával – a mai talajtorna elődjével – aranyérmet nyert. Ezen kívül összetett csapatban ezüst-, míg felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.
Sportkarrierje csúcspontját 1956-ban, Melbourne-ben érte el, ahol négy aranyérmet szerzett: talajon megvédte címét, és győzött gerendán, felemás korláton, valamint a kéziszercsapat tagjaként is. Ezen kívül egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett, így ő lett az akkori játékok legeredményesebb sportolója, valamint a legidősebb tornásznő, aki olimpiai aranyérmet nyert.
Keleti Ágnes életútja és eredményei generációk számára jelentettek inspirációt, miközben a magyar sport és az olimpiai mozgalom történetének megkerülhetetlen alakjává vált.