KezdőlapHírekA román kormány fontolóra veszi egy új sóbánya építését Parajdon: „Meg akarjuk...

A román kormány fontolóra veszi egy új sóbánya építését Parajdon: „Meg akarjuk őrizni ezt a Románia és Európa számára fontos márkát”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bogdan Ivan gazdasági miniszter szombaton a Digi24-nek nyilatkozott a parajdi sóbányát sújtó áradásokról, és hangsúlyozta, hogy az állam elsődleges feladata az emberi élet védelme. A News.ro beszámolója szerint a hatóságok már egy új sóbánya létrehozásának lehetőségét is vizsgálják.

„Jelenleg a legfontosabb feladatunk, mint állam, hogy biztosítsuk az emberek biztonságát, mind a régi sóbánya környékén élőkét, mind azokét, akik jelenleg a vízfolyás elterelésén dolgoznak” – mondta a miniszter.

A parajdi sóbánya ideiglenes bezárása több száz helyi vállalkozót érintett érzékenyen. A gazdasági tárca vezetője szerint a körülbelül 200 vendéglátóipari szereplő számára a tavalyi forgalmuk 5–10%-ának megfelelő összegű kártérítést ítélnek meg.

Ivan hozzátette: román és nemzetközi szakértők közösen dolgoznak olyan megoldásokon, amelyek egy új turisztikai látványosság kialakítását is lehetővé tennék. A tervek között szerepel a sóbánya új részének biztonságos turisztikai célú megnyitása, vagy akár egy mesterséges sós tó létrehozása.

„Feltérképezzük azt a lehetőséget is, hogy új sóbányát létesítsünk, mert a sótelep nagyon fontos és nagyon nagy. Meg akarjuk őrizni ezt a Románia és Európa számára rendkívül értékes márkát, a parajdi sóbányát, amely a Szováta térség számára is meghatározó vonzerőt jelent” – hangsúlyozta a gazdasági miniszter.

Fotó: Olvasói felvételek/Transtelex

Egy nappal korábban Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom befektetési igazgatója elmondta: az Európai Sógyártók Szövetségének (EUsalt) helyszíni értékelést végző szakértői két lehetséges megoldást vázoltak fel.



Az egyik a régi bánya stabilizálása, ami a víz kiszivattyúzásával és az elhagyott bányajáratok szilárd anyagokkal való feltöltésével járna. A másik – szakmai szempontból biztonságosabbnak ítélt – forgatókönyv egy teljesen új sóbánya megnyitását javasolja.

A térség ivóvíz-ellátásával kapcsolatban Ivan arról számolt be, hogy a víz sótartalma az utóbbi 24 órában elérte a legalacsonyabb szintet. A hatóságok gyors intézkedésekbe kezdtek.

„A mai nap folyamán a Vészhelyzeti és Román Vízügyi Hivatallal közösen megkezdtük három nagyméretű szivattyú telepítését, amelyekkel szinte teljes egészében átveszük a vízfolyást, és azt a bányaterületen túli édesvízbe szivattyúzzuk, hogy továbbra is elkerüljük, hogy a víz bejusson a bányába, és ezáltal automatikusan ne befolyásolja a parajdi sóbányában jelenleg folyó munkálatokat” – mondta a miniszter.

Parajdi sóbánya felülről
Fotó: Erdély TV/Facebook

A sóbánya ügyében fellépett Tánczos Barna pénzügyminiszter is, aki a kormány csütörtöki ülésén a Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek leváltását kérte.

Az indoklás szerint ezek az intézmények nem hajtották végre időben a szakértők ajánlásait, ami hozzájárult a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalmához. Hasonló elégedetlenségét fejezte ki korábban Hargita megye tanácselnöke is, aki szerint a Korond-patak elterelése sem történt kellő hatékonysággal.

Bogdan Ivan úgy nyilatkozott, hogy várja a miniszterelnöki ellenőrző testület jelentését, és a jogi hatáskörén belül meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

„Nem lehetséges, hogy 18 év után, amikor már régóta tudtak erről a problémáról, a hozott intézkedések ilyen nagyon gyengék legyenek, és ilyen helyzetbe kerüljünk, amelyet meg lehetett volna előzni. Amint megkapjuk ezt a jelentést, én, a jogi hatáskörömön belül, minden szükséges intézkedést meg fogok tenni annak érdekében, hogy a felelősök fizessenek” – zárta gondolatait Ivan.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet