A The Wall Street Journal (WSJ) beszámolója szerint Donald Trump idegösszeroppanást kapott, és „órákig ordítozott a tanácsadóival” az iráni háború kezdeti szakaszában, közvetlenül azután, hogy az irániaknak sikerült lelőniük egy amerikai harci repülőgépet. Az amerikai lap által közzétett információk szerint katonai tanácsadói végül kikísérték a szobából, és nem engedték vissza, miközben a pilóták kimentésére irányuló művelet zajlott.
Az amerikai kormányzat magas rangú tisztviselői szerint az elnök kiszámíthatatlan viselkedése veszélybe sodorhatta volna az egész missziót.
A WSJ szerint Trump nagypénteken délután értesült róla, hogy az irániak lelőttek egy amerikai gépet, és a két pilóta eltűnt. Állítólag többször is azt kiabálta: „Az európaiak nem segítenek!”
Trump állítólag teljesen kiborult, miközben összehasonlította a helyzetet az 1979-es iráni túszdráma eseményeivel, amely Jimmy Carter elnöksége alatt történt.
„Nézzétek meg, mi történt Jimmy Carterrel… a túszokkal, a helikopterekkel, és az egész miatt elvesztette a választást. Micsoda káosz…” – mondta Trump a lap állítása szerint.
Ezt követően állítólag határozottan követelte, hogy a hadsereg vonuljon be Iránba, és azonnal hozza ki a pilótákat. Ez rendkívül nehéz feladat lett volna, mivel az amerikai hadsereg 1979 óta nem hajtott végre szárazföldi műveletet Iránban, és a bevetés résztvevőinek nehéz terepen kellett volna mozogniuk, miközben az iráni erőket is el kellett volna kerülniük.
A Fehér Házból származó névtelen forrás szerint a katonai tanácsadók ezután kivezették Trumpot a teremből, és nem engedték vissza, csupán a legfontosabb pillanatokban tájékoztatták a fejleményekről. Hajnali 2 óra után végül az amerikai elnök lefeküdt aludni.
Hat órával később viszont már a közösségi médiában dühöngött, és üzent az irániaknak, hogy nyissák meg a szorost.
Az egyik pilótát gyorsan kimentették, a másikat azonban csak szombat este sikerült megmenteni, de sikerült elkerülni azt a forgatókönyvet, ami Trump második elnöki ciklusának legnagyobb katasztrófájává válhatott volna.
Egy magas rangú kormányzati tisztviselő megerősítette, hogy bár Trump nem volt bent a megbeszélésen, telefonon keresztül kapott tájékoztatást „a fontos pillanatokban”. „A tanácsadók inkább távol tartották az elnököt, és folyamatosan informálták, mert úgy érezték, a türelmetlensége nem segítené a helyzetet” – mondta a forrás.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Trump „továbbra is az a határozott vezető, akire az országnak szüksége van”. Hozzátette, hogy Trump kampányában is azt ígérte, megakadályozza, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson, és szerinte ez a művelet pontosan ezt a célt szolgálta.
A WSJ szerint Trump botrányokból táplálkozó stílusa még erősebben megmutatkozik abban, ahogy az Irán elleni háborút irányítja: folyamatosan ingadozik a kemény, harcias fellépés és a békülékeny hangnem között, miközben a háttérben próbálja felmérni, mennyire eszkalálódhat a konfliktus.
Közben viszont úgy tűnik, időnként elveszíti a fókuszt: a háborús helyzetet összekeveri más témákkal, például a Fehér Ház báltermének terveivel vagy a félidős választások kampánygyűjtésével, sőt néha azt jelzi a tanácsadóinak, hogy inkább más ügyekre térne át.
Trump azzal az ígérettel kampányolt, hogy véget vet a „végtelen” háborúknak,n most viszont arra tett kísérletet, hogy az amerikai légi és tengeri erő segítségével gyorsan megoldjon egy olyan nemzetbiztonsági problémát, amellyel előtte hét elnök sem boldogult. A helyzet azonban csak még bonyolultabbá vált: a tűzszünet megingott, egy kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal, a Hormuzi-szoros hetekre lezárult, és Iránban új, radikálisabb vezetés került hatalomra. Mindez veszélyezteti azt a hadműveletet, amelyről Trump többször is azt állította, hogy legfeljebb hat hétig fog tartani – ezt a határidőt már túl is lépték, hiszen a háború február 28-án kezdődött.
A Fehér Ház illetékesei ugyanakkor azt mondják, van esély előrelépésre: szerintük a következő napokban közelebb kerülhetnek egy megállapodáshoz Iránnal, és újabb tárgyalások lehetősége is felmerült, például Pakisztánban.
Bár a korábbi venezuelai hadművelet sikeres volt, Trump Iránban egy nehezebben legyőzhető ellenféllel áll szemben, amely eddig nem hajlandó engedni a követeléseinek.
Egy szakértő, Kori Schake úgy fogalmazott, hogy bár látványos katonai sikerek születtek, ezek nem vezettek valódi győzelemhez. Szerinte ezért egyértelműen az elnök viseli a felelősséget, főként amiatt, ahogyan irányít: a részleteket figyelmen kívül hagyva és hosszú távú tervezés nélkül. Schake, a konzervatív American Enterprise Institute gondolkodóközpont kutatója, aki George W. Bush volt elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja volt.
Trump húsvétkor posztolt Iránnal kapcsolatos bejegyzése különösen durva hangnemben fogalmazódott, és republikánus szenátorok és keresztény vezetők is kifogásolták, hogy a „Dicsőség Allahnak” kifejezést használta benne.
Amikor később rákérdeztek erre, Trump azt mondta, szándékosan választotta ezt a hangnemet. Az volt a célja, hogy minél kiszámíthatatlanabbnak és provokatívabbnak tűnjön, mert úgy gondolta, ez nyomást gyakorolhat Iránra, és tárgyalóasztalhoz kényszerítheti őket. Állítólag azt is mondta, hogy ez egy olyan „nyelv”, amit az irániak megértenek. Ennek ellenére ő maga is aggódott az üzenet hatás amiatt, és azt kérdezte a tanácsadóitól, milyen fogadtatása volt a bejegyzésének.
Húsvét utáni kedden Donald Trump eddigi elnöksége egyik legdrámaibb ultimátumát adta ki: azt mondta, ha Irán 12 órán belül nem jut megállapodásra, akkor „egy egész civilizáció fog elpusztulni”.
A tisztviselők szerint ez a bejegyzés is teljesen spontán volt, nem egy átgondolt nemzetbiztonsági stratégia része.
Az Egyesült Államokban és világszerte sokakat félelem és bizonytalanság töltött el, mert nem lehetett tudni, pontosan mire készül az elnök. A háttérben viszont a tanácsadók inkább úgy értelmezték ezt a lépést, mint nyomásgyakorlási kísérletet, amellyel fel akarta gyorsítani a tárgyalásokat. Marco Rubio külügyminiszter magánbeszélgetések során azt mondta, hogy ez a fajta retorika a tárgyalóasztalhoz kényszerítheti az irániakat.
A tanácsadók szerint Trump valódi célja az volt, hogy megijessze Iránt és gyorsan véget vessen a konfliktusnak. Végül, kevesebb mint másfél órával a saját maga által megszabott határidő előtt, egy törékeny, kéthetes tűzszünetet jelentett be.
A Hormuzi-szoros kérdése folyamatos problémát jelent Trumpnak. Még a háború kezdete előtt azt mondta a közvetlen környezetének, hogy az iráni vezetés valószínűleg gyorsan megadja magát, még mielőtt lezárná a szorost. Ugyanakkor úgy gondolta, ha mégis megpróbálnák lezárni a szorost, az amerikai hadsereg könnyen kezelni tudná a helyzetet. Ehhez képest több tanácsadója is meglepődött azon, hogy a bombázások megkezdése után milyen gyorsan leállt az olajszállító hajók forgalma.
Trump később maga is megdöbbenését fejezte ki azon, milyen gyorsan lezárták a szorost. „Egyetlen ember egy drónnal is blokkolni tudja” – fogalmazott, és amiatt bosszankodott, hogy egy ennyire fontos tengeri útvonal ennyire sérülékeny. Nyilvánosan közben ide-oda váltott: hol a szövetségesek segítségét kérte a szoros újranyitásához, hol pedig azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincs szüksége külső katonai támogatásra.
Március végén – nagyjából egy héttel azelőtt, hogy az irániak lelőtték volna az amerikai gépet – Trump arra utasította a tárgyalócsapatát, hogy találjanak módot a párbeszéd megindítására – állítja egy, a háttéregyeztetéseket ismerő forrás.
Április elejére a benzin ára több mint egy dollárral nőtt gallononként, és az iparági szereplők egyre inkább aggódtak amiatt, hogy a piac még nem értékelte megfelelően a háború jelentette kockázatokat az olajellátás szempontjából.
Ugyanez a forrás azt is hozzátette, hogy Trump állítólag kész volt rövid távon vállalni a magasabb üzemanyagárak politikai árát.
Az elnök ellentmondásos, gyakran reggeli posztokban megjelenő impulzív megnyilvánulásai közben egyre jobban aggasztották a tanácsadóit, akik attól tartottak, hogy a háború politikai teherré válik a számára.
Donald Trump az újságírók kérdéseire is rendszeresen válaszol, sokszor ellentmondásokat teremtve. Az Axiosnak például azt mondta, hogy Iránban „már alig van mit bombázni”, egy olasz lapnak adott interjúban pedig korábbi szövetségesére, Giorgia Melonira panaszkodott. Egy húsvéti interjúban a The Wall Street Journalnak pedig azt állította, hogy akár „minden erőművet” is célba vehetnének Iránban – ez a civil infrastruktúra elleni támadás lenne, ami a nemzetközi jog értelmében háborús bűnnek minősül.
A legfontosabb tanácsadói ezért többször is próbálták rávenni, hogy kerülje az ilyen spontán interjúkat, mert ezek csak azt az érzetet erősítik a nyilvánosságban, hogy következetlen és egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetít.
