Az indiai származású, brit állampolgárságú férfi, aki csodával határos módon megmenekült az Air India járatának tragédiájából, most először adott interjút a baleset óta, amiben elmesélte, mit élt át, és hogy maradt életben.
Az Air India Ahmedabadból Londonba tartó járata június 12-én, csütörtökön zuhant le, mindössze másodpercekkel a felszállást követően, és egy orvosi egyetem kollégiumának épületébe csapódott. A fedélzeten tartózkodó 242 személyből 241 életét vesztette. Mostanra további 29 ember halálát erősítették meg, így a baleset áldozatainak száma 270-re emelkedett.
A helyzet azonban sokkal rosszabb is lehetett volna, ha a pilóta az utolsó pillanatban nem téríti el a gépet, ami egyenesen egy lakóépület felé tartott, ahol 18 család él. Sumeet Sabharwal kapitányt azóta hősként emlegetik a helyi lakosok.

Az egyetlen utas, aki túlélte a balesetet, az indiai származás, brit állampolgárságú Vishwash Ramesh, aki most a The Sunnak beszélt a múlt heti tragédiával kapcsolatos tapasztalatairól.
„Úgy éreztem, mintha valami beragadt volna, és a fények villogni kezdtek” – mondta. „Minden másodpercek alatt történt. Rájöttem, hogy zuhanunk.”
A pilóta, az 55 éves Sumeet Sabharwal kapitány kétségbeesetten kiabálta rádión a légiforgalmi irányításnak: „Nincs tolóerő, mayday, mayday!”
„A repülő nem tudott felemelkedni, és csak siklott” – folytatta Vishwash. „Ezután a gép felgyorsulni látszott, majd hirtelen egy épületnek ütközött és felrobbant.”

Bár a 40 éves Vishwash Ramesh túlélte a balesetet, elveszítette a testvérét, Ajayt, aki szintén az utasok között volt. „Ha együtt ültünk volna, talán mindketten túléltük volna. Megpróbáltam két egymás melletti helyet szerezni, de valaki már lefoglalta az egyiket. Én és Ajay együtt ülhettünk volna.”
„A szemem láttára veszítettem el a testvéremet. Most folyamatosan azon gondolkodom, miért nem tudtam megmenteni a testvéremet. Csoda, hogy túléltem. Fizikailag jól vagyok, de borzalmasén érzem magam, hogy nem tudtam megmenteni Ajayt” – mondta a tragédia egyetlen túlélője, hozzátéve: „Bárcsak ne maradtam volna életben.”
Vishwash azt is megpróbálta felidézni, hogy jutott ki a gép roncsai közül a becsapódást követően. „Az a rész, ahol én voltam, a földhöz közelebb landolt. Amikor az ajtó mellettem betört – láttam, hogy van ott egy kis hely. Láttam egy nyílást. A lábammal átnyúltam azon a nyíláson, és kimásztam” – emlékezett vissza a férfi, aki közvetlenül a gép egyik vészkijárata mellett ült.
„Körülöttem mindenki vagy halott volt, vagy haldoklott. Még mindig nem értem, hogyan menekültem meg” – tette hozzá.