Távozik a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum főigazgatója is, miközben a minisztérium az intézményrendszer átalakítását és decentralizációját is előkészíti.
A döntésről Sári Zsolt, közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár számolt be közösségi oldalán. A vizsgálat a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központra, vagyis az MNM KK-ra és annak tagintézményeire is kiterjedt.
„Az átvilágítás a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központra (MNM KK) is kiterjedt. Kérdéseket tettünk fel az intézményvezetőknek, meghallgattuk az üzemi tanácsokat és az érdekképviseleteket, és személyesen beszéltünk több tucat munkavállalóval is. […] Az ellenőrzés eredményéről tájékoztattuk dr. Zsigmond Gábort, az MNM KK elnökét, aki a tagintézmények vezetői felett a munkáltatói jogokat gyakorolja. A megállapítások ismeretében az elnök úgy döntött, hogy kezdeményezi három kiemelt tagintézmény vezetőjének felmentését, amihez Tarr Zoltán miniszter úr a hozzájárulását adta” – írta az államtitkár.
Az átvilágítás megállapításai alapján Zsigmond Gábor, az MNM KK elnöke kezdeményezte a három intézményvezető felmentését.
A döntés érinti:
- Bernert Zsoltot, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatóját,
- Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját,
- Cselovszki Zoltánt, az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját.
A minisztérium tájékoztatása szerint a vizsgálat célja annak biztosítása volt, hogy az intézmények kiszámítható munkakörnyezetben, megfelelő szakmai feltételek mellett működjenek.
„A kulturális intézmények munkavállalóinak biztonsága nem alku tárgya” – fogalmazott Sári Zsolt.
Tarr Zoltán, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter közösségi oldalán arról írt, hogy a három érintett intézményből több dolgozói jelzés is eljutott a tárcához.
„Számos munkavállalói panasz érkezett be a három érintett múzeumból minisztériumunk felé” – közölte.
A miniszter emellett átfogó szakmai, gazdasági és etikai belső vizsgálatot rendelt el a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központnál.
A vezetőváltásokkal párhuzamosan a minisztérium megkezdi az MNM KK jelenlegi szervezeti rendszerének átalakítását is. Egy külön munkacsoport feladata lesz előkészíteni a központ decentralizációját, valamint a hozzá tartozó intézmények önállóságának visszaadását.
A tárca közlése szerint az átalakítás célja egy olyan közgyűjteményi rendszer létrehozása, amely nagyobb szakmai autonómiát, biztonságosabb munkakörnyezetet és hosszú távon fenntartható működést biztosít. A folyamatba az intézményvezetőket, az érdekképviseleteket és a munkavállalókat is bevonják.
